Jobban vagy rosszabbul éltek, mint a szüleitek/nagyszüleitek a ti korotokban?
Én személy szerint körülbelül hasonlóan, de a testvéreim/unokatestvéreim között én vagyok az egyetlen, mindenki más rossszabbul és, és valahogy a többségnél ezt látom a generációmban most, 30 évesen. Hogy nemhogy nemzedékről-nemzedékre jobban élnénk, hanem lassan csúsznak le a fiatalok.
A nagyszüleim pl. huszas éveik elején kaptak a családtól egy pici egyszobás házat (nem tudom, hogy, honnan volt), ide kezdtek gyereket vállalni és építkezni, az én koromban volt 4 gyerekük, 100 nm-es Kádár-kockájuk valami 20 évnyi minimális hitellel, mindezt úgy, hogy ugye csak 8 általánosuk volt, nagyanyám dolgozni is csak 6 órában dolgozott nyudíjig.
A szüleim és testvérei mind kaptak házasságkötéskor egy-egy telket vagy a mi vagy a házastársuk családjától (ezek ilyen tsz-ből megmaradt földek voltak talán a 90-es évek elején), mindenkinek kifizették a lagzit és otthon élhettek, oda vállalhatnak gyereket, míg felépült a ház, itt mindenki 2-3 gyereket vállalt a 4 testvérből.
Aztán jött a mi generációnak, hát mi nem kaptunk egy nagy büdös semmit, se lagzit nem fizettek, se egy forint életkezdési támogatást nem kapott egyikünk sem és természetesen senki nem lakhatott otthon a párjával, mehetett albérletbe. Illetve, egy tesóm felesége kapott a szüleitől egy 2 szobás panelt, abban laknak, de amúgy mindenki a nulláról indult, így én vagyok az egyetlen, aki a férjével megteremtett egy saját családi házat, amúgy mindenki 1-2 szobás panelban él, és csak 1 gyereket vállalt, mert nem telik többre, nekünk van csak kettő, de már 3-4 nekünk se férne bele.
De a férjem oldalán is ezt látom, ahogy mennek előre a generációk, úgy tanul meg dolgozik mindenki egyre többet és mégis mindenki egyre kevesebbet engedhet meg magának 30 éves korában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!