Aki ilyen erősen elhízott nő és gyenge képességű is, és ebből kifolyólag nehéz anyagi helyzetű, az hogyan tudja finanszírozni az étkezését?
A magas kalóriatartalmú ételek olcsók - sok tészta, zsíros ételek, csipszek, cukros üdítök, kávé sok cukorral, stb.
A másik meg, hogy ha naponta csak 20-25 kcal többletet viszel be, az egy év alatt már egy kiló, és ez egy cukorkának megfelelö mennyiség, egy pohár (2 dl) üdítö 100 kcal, azaz évi 4 kg-ot eredményez. A legtöbben nem egy pohárral isznak meg, hanem 1-2 litert, ami már az évi 10-20 kg között is lehet
Aki a TV elött csipszet töm magába, az nem filózik ilyeneken.
Az "egyetlen boldogságforrás" meg csak azoknak jut eszébe, akiknek fogalma sincs a témáról.
NEM! Csak nem kellene sablonokban meg NLC cikkekben gondolkodni.
A legtöbb ember eszik egy csomó olyan ételt, ami nem egészséges, rengeteg ember van, aki csak úgy tud pl. filmet nézni, hogy közben folyamatosan eszik, vannak, akik ettöl elhíznak, meg vannak, akik nem, vagy kevésbé.
De ez nem csak nökre vonatkozik, a kövér nök nem feltétlen buták és nem feltétlen keresnek rosszul, illetve a legtöbb esetben nem az evés az életük értelme.
Korábban már írtam, hogy napi 2-3 pohár üdítö már egy év alatt jópár kiló túlsúlyt tud okozni, a legtöbb ember 5-10 kilóig nem igazán veszi észre, utána meg soknak eszébe sem jut, hopgy tudna lefogyni.
Mellesleg rengeteg nö attól hízik el, hogy amit a gyerekek (meg esetleg a párja) a tányéron otthagy pár falatnyit, azt megeszi, hogy "ne kelljen kidobni" és ez a plusz kalória is igen sokat segít az elhízásban.
hát nem tom de ott van a rengeteg hajadon nő is, akik mégis kövérek
20-22 éves korukig még nagyjából jók, aztán elindulnak a lejtőn elég masszivan még gyerekszülés nélkül is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!