"Pénz egy szint felett nem növeli boldogságot" kijelentés, nem hazugság?

Nem önmagában a pénz boldogítja az embert, hanem a rajta megvásárolható reáljavak.

Személyiség, valamint műveltségi szint és intelligenciafüggő, hogy a reáljavak milyen kompozíciója juttatja örömhöz az embert. Ezek a kompozíciók eltérő költségszinttel érhetők el.

A határhaszon elmélet alapján az első egység ilyen reáljószág fogyasztási kosár okozza a legnagyobb kielégülést a fogyasztónak. Egységnyi fogyasztásnövekedés egyre kisebb mértékben növeli az elégedettséget, egy bizonyos szint felett pedig nincs hozzáadott értéke az újabb egység reáljószágnak a fogyasztó számára. Ilyen értelemben megvalósul a fent vázolt hipotézis.

Az említett javak ismétlődő fogyasztása fogyasztási szokásként rögzül, ez az egyén úgynevezett életszínvonala. Az életszínvonal hosszabb távon megszokássá, alapelvárássá válik, nem okoz akkora elégedettséget, mint az első alkalommal történő “megízlelése”. Sokan ilyenkor abba a hibába esnek, hogy elkezdik növelni az életszínvonalukat, mert nem elég intelligensek, nincs jellemük, érdeklődési körük - folyamatosan erősödő külső impulzusokra van szükségük a belső üresség elnyomására. Egy idő után az életszínvonal növekedési üteme válik megszokottá, így az átlagos életszínvonal emelkedés sem nyújt kielégülést ezen egyének számára. Emiatt akik a legjellemtelenebbek igényelni fogják a gyorsuló életszínvonal emelkedést. Óhatatlanul eljutnak egy olyan pontra, ahol már nem valósul meg az igényelt bővülés, nem éri őket a szükséges impulzus, ekkor már nem tudja őket boldogítani az újabb magángép, sportkocsi, és cirkáló. Marad az unalom és a halálfélelem.

"több nyaralással, utazással és több dolgot tárgyi dolgot vehetek "

Aztan ha mar tizszer voltal iden nyaralni, de mar tele van a tokod az idoeltolodassal, meg hogy alig alszol a sajat agyadban? Meg amikor mar otodjere kesik a geped vagy eppen szar az ido, ahova utaztal? Mikor fogsz dolgozni? Az a penz, amid van, nem ingyen jott. Ha meg igen, akkor nagyon gyorsan a fenekere lehet verni, aztan megint egy penztelen senki lesze. Vagy ha mar annyi targyad van, hogy nem tudod hova pakolni. A huszadik dizajner taska mar semmilyen oromot nem fog okozni neked. Mint ahogy a tizedik auto sem.

Igenis van egy szintu elet, ami folott nem jelent sokat a plusz penz.

Pl. en 100 ezer dollarbol tok jol megelek egy evben, ha kapok meg 50 ezret melle, azt szepen be fogom fektetni, nem fogom elkolteni, mert nem erzem semminek a hianyat. Ha kapok meg pluszba 500 ezret, azt is befektetem, nem koltom el. Nem leszek tole boldogabb.

"Nem akarom elhinni hogy ha több pénzem van mondjuk élményeket gyűjteni, pl. több nyaralással, utazással és több dolgot tárgyi dolgot vehetek akkor attól nem fog növekedni a boldogságom."

Azt elhiszem, hogy ha a Suzukit le tudod cserélni egy Mercedesre, attól boldogabb leszel. Én is nyilván az lennék, meg szerintem az emberek 99,99 %-a szintén, azok közül is sokan akik álszentkednek hogy ők nem. De ha a huszadik Ferrari mellé tudnék venni egy huszonegyediket is, attól már nem valószínű hogy boldogabb lennék. Valóban van egy olyan szint, ami fölött már nem tudod "értelmesen" elkölteni a pénzt arra, hogy az életedet jobbá tegye. Ugyanakkor ez a szint a magyar lakosság minimum 99 %-nak elérhetetlen.

Bizonyos szempontból van abban igazság, hogy a boldogság egy állapot, egy szint és van az az anyagi szint ami már kellő boldogságot ad még akkor is, ha mellette nem a tiéd a végtelen pénz kód.

Úgy mondanám, hogy sokkal nagyobb a különbség a nincs és a van mint a van vagy még több van között.

Amúgy egy munkatársam tök jól jellemezte egyszer magát és egy barátját.

A barátjának pénze van, sokat utazik, mégis mindig elégedetlen, hiányérzete van. Ahogy fogalmazott munkatársam, ha X megmászik egy nagyobb hegyet, körbe néz, azt mondja "Ennyi?" És elégedetlenül jön le.

Munkatársam meg azt mondja, felül a biciklire, teker egyet a gyerekekkel a Duna partján és ő a világ legboldogabb embere ettől.