Elhunyt nyugdíjas után csak özvegy vehet fel nyugdíjat, vagy közelebbi családtag is?
Nem volt az elmúlt 25 évben se házastársa, se élettársa, így nem vesz fel senki utána özvegyi nyugdíjat.
Vagy viszont egy 34 éves testi fogyatékos fia, akiről hivatalosan kimondták már, hogy az állapota végleges, nem fog javulni. Ezzel együtt dolgozni sem fog tudni.
Rokkantsági járadékot kap, ami ma szinte semmire nem elég. Édesanyja pátyolgatja kisnyugdíjából... Az elhunyt nem törődött a beteg fiával, csak kevéske gyerektartást vontak le tőle haláláig. Most ez is megszűnt.
És itt ez az infláció, nagyon nehezen jönnek ki a pénzükből anya és fia.
Vajon ha özvegy híján nem veszi fel senki az özvegyi nyugdíjat, akkor megkaphatja azt a beteg fiú??
"Azt hiszem, a törvényes örökös megkapja az elhunyt utolsó havi nyugdíját."
. Nem akkor, ha ő is intézi a temetést?
"Értsd meg, hogy özvegyi nyugdíjat az özvegy kaphat csak, akkor is, ha a fejedre állsz."
Özvegyi nyugdíjat kaphat az az illető, akinek közös gyermeke van az elhunyttal, és legalább 10 évet igazoltam együttéltek valamikor akár házastársként, akár élettársként (mindegy).
A minimum 10 év együttélést a kormányhivatal igazolja le. A hatósági igazolvány kiállítása ingyenes, ha özvegyi nyugellátás miatt kérvényezik.
Nyilván meg kell határozni a kérelemben, hogy milyen címre állítsák ki, tehát melyik lakcímmel kapcsolatban igazolják, hogy együtt éltek valaha azon a címen legalább 10 évig. A közös gyermeket pedig a gyermek születési anyakönyvi kivonatával kell igazolni.
Ha a két feltétel teljesül, akkor jár az özvegyi nyugellátás a szóban forgó, és rokkant gyermek még élő szülőjének, az édesanyának.
2 hónapra visszamenőleg lehet csak kérvényezni az ellátást! Kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási ügyintézőinél kezd el intézni.
#25: Az elhunyt már nyugdíjasként halt meg, tehát NEM a kormányhivatal illetékes az elbírálásban, hanem a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.
Együttélést kormányhivatal NEM igazolhat, legfeljebb a lakóhely szerint illetékes önkormányzat/polgármesteri hivatal. De már hosszú évek óta nem adnak ki ilyenre hatósági bizonyítványt.
A kérdésben le van írva, hogy sem házas-, sem élettársa nem volt az elhunytnak, tehát NINCS senki, aki özvegyi nyugdíjra jogosult lehet.
Tök jó lenne, ha nem adnál téves információkat, aztán az ügyintézők meg majd szenvednek az ügyféllel, aki jön azzal, hogy "dehátnekemaztmondták"...
"A kérdésben le van írva, hogy sem házas-, sem élettársa nem volt az elhunytnak, tehát NINCS senki, aki özvegyi nyugdíjra jogosult lehet."
Nem, a kérdésben ez van irva: "Nem volt az elmúlt 25 évben se házastársa, se élettársa,.."
Az elmúlt 25 évben nem volt. A kérdésben szereplő gyerek 34 éves, tehát simán lehet hogy az ő anyjával 9 évig házasok voltak
28!
Egyet sem. Konkrétan a 25 és a 26 kommentre reagáltam ezzel.
Tök jó lenne, ha nem adnál téves információkat, aztán az ügyintézők meg majd szenvednek az ügyféllel, aki jön azzal, hogy "dehátnekemaztmondták"..."
Nem tudom...
Ez velünk történt: Tavaly meghalt az édesapám 78 éves korában. A szüleim 46 éve elváltak, apám még gyerektartást is fizetett utánunk. Anyámnak a kormányhivatalban adtak ki egy hatósági igazolványt az özvegyi nyugdíj igényléséhez, hogy X. Y. címen legalább 10 évig együtt éltek valahol Budapesten nagyon régen. Többen vagyunk testvérek, egyikünk születési anyakönyvi kivonatát lemásolták - szintén a kormányhivatalban - és csatolták a hatósági igazolványt, valamint a szül. akvi. kivonatot az özvegyi nyugdíj kérelemhez és továbbították a nyugdíjfolyósító igazgatósághoz. Ott elbírálták. Azóta kapja anyukám az özvegyi nyugdíjat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!