Van itt olyan,akinek zéró hitel nélkül sikerült ingatlant vennie magának? Hogyan oldottátok meg?










Életjáradéki szerződést kötöttem a tulajjal, fizettem neki egy nagyobb összeget egyben(amennyim volt), majd megegyeztünk egy havi fix összegben amit fizettem neki élete végéig. A házban 2 önálló lakás volt és az egyikbe beköltöztem. 0 hitel, a lakást felújítottam, majd amikor elhunyt, a másik lakást is elkezdtem kipucolni, felújítani.
A vásárlás hitel nélkül történt.















5 éve vettük 16 millióért nem túl jó helyen 4 millió önerővel a lakásunkat. Még 4 millió jelzálog van rajta, amit már rég kifizethettünk volna, de több ok miatt sem fizettük ki (5 év "hűség", hamarosan lejáró lakástakarékok).
Most egy 70 milliós ingatlant készülünk venni, a lakásunk jelenleg 40-et ér. Lehet azt mondani, hogy marha jól jártunk, de a családiházak is arányaiban pont annyival voltak olcsóbbak 5 éve, mint a lakások, most sokkal nagyobb összeget kell beledobnunk.
Eladjuk a lakásunkat, felvettük lassan 1 éve a babavárót, van egy kis örökségünk, ez eddig kb. 56 millió, a maradék a megtakarításunkból jön. Csak azért veszünk fel 8-10 milliót, hogy ne maradjunk pénz nélkül egy gyerekkel. Azt a 8-10 milliót kb. max 5 év alatt megint kifizetjük.










9 évig dolgoztam, majd munkáltatói, kamatmentes kölcsönnel kipótolva megvettem a város legócskább lakását, mert addig ért a "takaróm". A kölcsönt 4 év alatt visszafizettem a cégnek. A lakást apránként kipofoztam. Ekkor voltam 25 éves.
37 éves koromban a párommal elkezdtünk építkezni. Felépítettünk egy házat hitel nélkül, 4 év alatt. Hiába akkor szültem, állami támogatásra nem voltunk jogosultak, mert akkor az még csak 35 éves korig járt.
7 millió forintot tudtunk ketten összedobni hozzá. 4 év alatt minden kigazdálkodható forintot a házba öltünk. Szerencsénkre apám és apósom is kőmüves volt, apósomnak kéményépítésre is volt engedélye. Tehát az anyagilag legjelentősebb része az építkezésnek nem került semmibe, csak az anyagárba. Tető, fűtés, víz, áram, ezeken kívül mindent mi csináltunk. Többször felmerült, hogy el kéne adni a lakásom ahhoz, hogy gyorsabban készüljön. Nem engedtem!
11 éve élünk benne. Nincs hitelünk, gyomorgörcs nélkül fekszünk le esténként. Nagy baj esetére még mindig ott van a lakótelepi lakásom.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!