Miért van most mindenki beájulva a 10% fölötti inflációtól, mikor a 90-es évek elején 30%-os infláció is volt?
Azért az a 30% egybeesett egy rendszerváltás nevű, nem túl gyakori történelmi jelenséggel is. :-) Ebből adódóan hiba lenne azt egy sima év adatával összevetni.
De hidd el, az sem tetszett ám sokaknak!
Egyébként meg nem a (ki tudja, hogyan számolt) infláció a probléma. Nem amiatt van mindenki felháborodva. Hanem azon, hogy a pénz vásárlóértéke drasztikusan csökkent. Erről persze hivatalos és hiteles mérőszám nincs, de a havi kiadásaimat nézve bizony ez 2 év alatt 50-70% körüli. A fizetésem meg emelkedett 20%-kal. Ma egy átlagos ember a fizetéséből kb. 20-30 százalékkal tud kevesebb mindent venni, mint egy éve.
Teljesen más világ volt, nem volt annyi mindenük az embereknek, hogy azt fenn kelljen tartani, és nem aggódtak, hogy elveszítik azt, mert nem volt. Sok háztartásban sem volt még tévé akkor sem. Telefonról ne is beszéljünk.
Sokkal több ember tartott állatot, mert megérte akkor még foglalkozni vele, ergo valami ennivaló volt a közelben baj esetére is. Most mindenki csak abból él, amit a munkahelyről kap.
Nem volt annyi mindenkinek autója, akinek volt, az a temetőbe, szőlőbe, rokonlátogatóba járt vele. Nem hatott ennyi emberre a benzináremelés. Erősebbek voltak az emberi kapcsolatok, hamarabb meghúzta egyik a másiknál magát. Több háznál élt több generáció, és jobban átvészelték a bajt.
Mivel akkor pozitív értelemben igénytelenebbek voltak az emberek, nem fájt annyira az elszegényedés, mert nem volt akkora igény utazásra, autófenntartásra, új telefonra, legújabb cipőre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!