Mit tehetnék? Mit csinálhatok rosszul?

Érettségi után szakosodtam, lett egy OKJ-s végzettségem, egyetem előtt szerettem volna dolgozni, tőkét gyűjteni, vagy külföldön kipróbálni magamat. Ezeket a terveket úgy, ahogy voltak keresztülhúzta az élet... A két éves OKJ-s képzés második évének utolsó felét online oktatásban nyomtam végig a Covid miatt úgy, hogy közben háztartást vezettem plusz a két testvéremmel is foglalkoztam. Ennek ellenére nagyon jól sikerültek a vizsgáim, örültem is neki, de hiába próbálkoztam a szakmámban elhelyezkedni nem ment, mert a vírus miatt a tapasztaltabb, évek óta ott dolgozó embereket is kirúgták, mert nem volt rájuk szükség többé. Pihentettem ezt, próbálkoztam szakmán kívül családtagokon, barátokon, ismerősökön keresztül. Egy fél év múlva hívtak be először állásinterjúra, de nagyon furán vette ki magát a dolog, nem is bántam, hogy nem vettek fel. (Én is biztos bénáztam, mert ez volt az első ilyen szituációm.) Azóta eltelt majdnem több, mint egy év, és hiába email-ezgetek, telefonálgatok legtöbbször még válaszra sem méltatnak, nem, hogy állásinterjúra hívjanak... A múlt hónapban már azt hittem összejöhet egy hely, telefonos állásinterjúm volt, mindent úgy csináltam, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, de azóta is csend van, holott hallottam, hogy xy-t felvették, mert a barátnője ott dolgozik. Oké, ezt lenyeltem, lehet tényleg nem volt nekem való a dolog. Egy hete voltam egy kifejezetten pályakezdőknek meghirdetett helyen, nagyon szimpatikus volt a környezet, a főnök, a dolgozók, itt is minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a legjobb formámat nyújtsam. Másnap jött a telefon, hogy nem én lettem a kiválasztott, és igaz, hogy csalódott voltam, de értékeltem, hogy legalább visszajeleztek, ha már megígérték. Gondolom a tapasztalatlanságom miatt történt ez így, de, ha pálykezdőknek szóló pozícióra nem vesznek fel akkor máshova alapból esélytelenül indulok? Így hogyan szerezzek tapasztalatot?

Az egészben az a legrosszabb, hogy másfél éve itt ragadtam a szüleim nyakán, teljesen rájuk vagyok utalva anyagilag, folyton hajtanak és olyanokkal dobálóznak, hogy nem hiszik el, hogy nincsen semmilyen álláslehetőség - meg hogy mennyire munkaundorom van, holott tényleg próbálkozom, reggelente az az első, hogy a hirdetéseket nézegetem, de a legjobban az fájt mikor anyám hozzámvágta mekkora balfasz vagyok, hogy más egyből kap állást, én meg nem. Holott ők is látják, hogy 3-4 műszakos gyári munkán kívül nem keresnek máshova embert - ide pedig érthető okokból nem akarok menni - , ha mégis megpályázom vagy 0 választ kapok, vagy egy interjú után elutasítanak. A munkanélküli hivatalba is be vagyok jelentkezve, de eddig kétszer voltam bent lepecsételtetni a könyvemet és egyszer hívtak be, hogy elmehetek katonának... Az önéletrajzom rendben van, több emberrel elolvastattam, olyannal is, aki ért ezekhez. Az állásinterjúkon ugyanez, rendesen felöltözök, mesélek magamról, meghallgatom a munkaadót, kérdezek, tényleg mindent úgy csinálok, ahogy kell. Ezért nem értem miért nem sikerül, és egyre jobban frusztrál a nyomás, amit rám helyeznek a szüleim - persze megértem, ez nekik veszteség, hogy el kell tartaniuk, de könyörgöm, igyekszek mindent minimalizálni, hogy nekik könnyebb legyen, őszintén megmondom arra sem emlékszem mikor vettem magamnak utoljára bármit is, pénzt kérni pedig nem fogok tőlük. A szakmámban csak az ország túlsó felén lenne lehetőségem elhelyezkedni, de a költözés most egyértelműen nem opció, külföld szintén kilőve Covid és tőkehiány miatt is, emelt érettségizni szerettem volna, hogy elmehessek egyetemre, de még azt a "keveset" sem tudnám összekuporgatni az érettségire, nem hogy egy egyetemi tandíjat kifizessek... Ha sikerülne is bejutnom az államilag finanszírozottra a kollégiumot vagy az albérletet is fizetni kell valamiből. Úgy érzem teljesen patthelyzetbe kerültem, és nem tudok mit tenni, erre pedig csak rátesz egy lapáttal, hogy ebben az őszi-téli időszakban különben is irtózatosan depressziós hangulat uralkodik rajtam.