Tényleg van olyan aki bitcoinba bele mer tenni akár több millió forintot is, ez miért éri meg?
Biztos. Ez a lényege a coinnak.
Ez olyan mintha a JBL nem gyártana többet hangszórókat. Meg is szűnne a cég úgy ahogy van.
A Bankokba jobban bízol? Szerinted USDT, USDC nincsen ellenőrizve, auditálva cégek által?
Persze mindenbe van kockázat.
Én viszont a jelenlegi tudásom alapján sokkal veszteségesebbnek látom azt, hogyha bankokba tartom a pénzem meg úgy alapjáraton Forintba.
A kriptovaluták nem olyanok mint a csoki a családi hűtőbe, hogy egyik másik nap vót-nincs.
Ami mögött hatalmas pénzek vannak és komoly projekt azok majdnem annyira biztosak mint a Forint.
De ha nem bízol az emberekbe még mindig ott a Bitcoin amihez már nem is érkeznek Hard Forkok. Vagyis a forráskódja stabilizálódott és senki nem tudja már módosítani sem. Lelépni meg aztán főleg nem tudnak a pénzzel mert nincs kinek lelépnie. Bár a coinok többségénél ez szintén így van.
Szóval a LEHET az mindig mindenhol ott van.
A probléma az, hogy te egy 0,0000001%-os eshetőség miatt inkább eldobod az egészet a francba és folyamatosan csak értéket vesztesz a Forinttal.
Persze ez a te problémád. Én nekem a teljes vagyonom fele van kb kriptóba. Jelenleg nagyon ígéretesek a számok. Három hét alatt kerestem 1000 forintot a nagy semmivel. Konkrétan semmit nem csináltam csak beraktam Stake-elni a Binance Coinjaimat. Persze ez nudli pénz, de ha összehasonlítod mondjuk egy banki kamattal akkor már egész jó számokat kapsz. És ez csak a legalja. Ennél olykor vannak nagyobb Stake százalékok (APY-k) is.
Ha ezt mondjuk egy Ledger-en teszed akkor az a vége a képletnek, hogy:
- a kamat az legalább kétszerese az állampapírnak
- a pénzhez csak is neked van hozzáférésed
- maga a valuta amiben tartod a pénzt nem veszít az értékéből sokat. Hosszútávon inkább durván nő is.
Persze mint a Forinttal, itt is megtörténhet, hogy bevezetnek egy új Hard Forkot mondjuk az Ethereumra, hogy legyen több ETH. Ebben az esetben a különbségek Forint és Ethereum között, hogy a forintot az állam bocsájtja ki tehát első sorban az Ő érdeke, hogy több Forintot gyártson. Ethereum esetében egy ilyen módosításnak át kell esnie egy csomó ellenőrzésen ahol nyilván nem fogják jóváhagyni, hogy "hát gyerekek itt az új EIP ami röviden arról szól, hogy inflálódjunk szét". Másrészt ha meg olyan módosítást csinálnának mint a mostani EIP-1559 megfordítva vagyis még több Ethereumot szabadítanának fel a tranzakciókból, abból Ők nem lesznek gazdagabbak csak elkezdene inflálódni az ETH.
Feltételezem te nem nagyon érted ezeket mert ha értenéd akkor most nem vitatkoznánk ezen. A lényeg az, hogy a világon lévő összes hozzáértők 99%-a javasolja a kriptovalutát ahogy én is.
És javaslom, hogy előbb nézz utána mi hogyan működik. Ha viszont nem érted és nem érdekel a működése akkor ne szólalj meg a témában. Én sem szoktam belepofázni autószerelési ügyekbe pedig még valamennyire értek is hozzá, de nem ez a fő szakmám.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!