Van valami kiút?
Az a helyzet hogy nemsokára 30 éves leszek, eddig többnyire betanított illetve vicc kategória szintű képzettségeket igénylő munkákat, okj képzéseket végeztem el. (bérminimum vagy hajszálnyival afeletti fizetések)
Felsőbb végzettségem nincs, csak érettségi.
Motivációm mondhatni nulla már évek óta. Túlzás nélkül állíthatom hogy roppant kevés dolog érdekel. Valószínűleg a depresszió elég keményen ott motoszkál a háttérben. Saját lakásom sincs. Káros szenvedélyektől mentes életet élek. Évek óta megszokásból teszem a dolgom. Egyetlen egy dolog motivált még fiatalon, hogy majd a hobbimból valamilyen szinten pénzt fogok csinálni, de sajnos be kellett látnom hogy nem passzol a személyiségemhez, így ezt az ötletemet is a süllyesztőbe tettem. A kérdés csupán annyi, hogy létezik e kiút ebből a hiábavaló mókuskerékből? Ha igen, mi az? Hol kell kezdeni? Azt leszámítva hogy majd a pszichológus is elmond sok olyat, amit magamtól is tudok. Elsősorban azok véleménye érdekel akik voltak vagy vannak ehhez hasonló helyzetben. Hogy tudtak anyagilag előre lépni, illetve legyőzni a fásultságot és a motiváció hiányt? Köszönöm hogy elolvastad!
Hat figyelj, totalisan megertelek ugyanis majdnem hasonlo cipoben jarok... a munkam a magyar atlaghoz kepest jol fizet, de rohadtul nem erdekel.
Minden nap ugyanolyan, munka utan faradtsag, kimerultseg es a rutin.
Rutin minden...
Az a legszebb az egeszben, hogy kulonosebb keppen nekem hobbim sincs... ami volt azt a serulesem sajnos lenullazta.
Elem az eletet, de hogy miert a jo eg tudja.
Ettol fuggetlenul nem mondanam magam depressziosnak, hajlamom sincs ra... es nem akarok ongyilkos se lenni, kb ugy elek hogy varom a szikrat... evek ota.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!