Mennyire nehéz megszokni egy 24/48-as munkarendet?
*Tisztelt kérdező!
Én lassan 12 és fél éve vagyok ebben a szakmában, megpróbálok neked úgy válaszolni a kérdésedre, hogy jobban át is tud látni az egészet.
Szóval először is a megszokás kérdésre a válasz, hogy valóban meg lehet szokni, ki lehet bírni és egy idő eltelte után növeli a teljesítő képességet. Többet fogsz bírni, mint azok akik 8 vagy 12 órában dolgoznak.
Másodszor bizonyára hallottál Te is olyan legendákról, akik a szakmában azt terjesztik, hogy ~ Be megy és jókat eszik-alszik ~ Ez közel 85% százalékban nem igaz.
A maradék 15% százalék azok, akik ebbe a kategóriába bele esnek és szó szerint nem sok mindent kell csinálni. Viszont, ha felelősség vállalás van, amikor kérdőre vonás történik egy azon a köznyelvben ismert f@sz verős helyen, mert éppen tűz keletkezett, vagy éppen lopás/eltulajdonítás van folyamatban és nem történik intézkedés az alvás kényelme miatt, akkor jön a kirúgás enyhébb esetben.
Legrosszabb esetben az alvással saját maga munkahelyével és még pár kollégája megélhetésével játszadozik az adott Őr vagy Rendész nem is beszélve arról, hogy a Biztonsági cégnek is ezzel kárt okoz, mert a tulajdonos vagy felhatalmazott személy, aki fizet a Biztonsági cégnek az őrzésért azt mondja ~ Viszont látás, lehet húzni ~.
Ilyenkor történik az, hogy a kedves Őr kollegák vannak kiakadva, és mindenféle jelzőkkel szidják a szakmát amihez hozzá teszem, nem is értem miért, talán mert Ő volt az idióta, aki el cseszte az adott munkát a Biztonsági cégnek? Vagy mert ki cseszett még pàr munkatársa jövedelmével, megélhetésével.
Az ilyen emberek azok, akiknek nincs felelősség érzetük és alkalmatlanok erre a szakmára. És sokszor úgy vannak vele, majd keres egy másik biztonsági céget, ahol ugyan ezt el fogja játszani.
Végezetül tudom, hogy nem minden mondatom ide illő, de úgy voltam vele, ha már Te is el fogod ezt kezdeni legyen ezekkel a dolgokkal tisztában.
Egy kis tipp még:
• Ahány helyszín, annyi féle szokás ne felejtsd el Te jöttél utoljára és Neked kell alkalmazkodni az Őr kollegáidhoz.
• Kevesen tudják, de 24 órás szolgálatban 4 óra pihenő adható, ha készenléti jelleggel történik az őrzés és akkor is csak úgy, ha Ketten vagytok szolgálatban.
• Lesznek nagy képű kicsit túl képzelt világú Önbizalom hiányos és irigykedő emberek, akik sok esetben le néznek, azokat könyveld el magadba, hogy nem sokkal több másoknál szóval Sz@rd le.
• A “mennyit keresel, avagy mennyiben vagytok” című kérdésekkel is fogsz találkozni, amire nem vagy köteles válaszolni egyébként is sokan nincsenek tisztában azzal a Ptk (polgári törvény könyvel), hogy amennyiben elmondod mennyit keresel az Adat szolgáltatásnak minősül és indoklás esetén kirúghatnak. Ezt tartsd tiszteletben saját magad érdekében.
És ami még ide tartozik, hogy szerintem senkinek semmi köze ahhoz, hogy Te őrként mennyit keresel. Ami lényeges még és ezt jól jegyezd meg, ha még is elmondod mennyit keresel egy adott illetőnek, aki ott dolgozik hamar terjed. És sok esetben az irigykedés a mondatok, hogy “De ezek ott semmit nem csinálnak” szépen fogalmazva és ekkor jön a szivatás. Plusz munkákról gondoskodnak Neked/nektek, kitalálnak egy-két plusz feladatot. Pl: ha akkor még nem kellett minden rendszámot írni, akkor mostantól kell, vagy csak szimplán egyéb csesztetések, beszólogat-ások.
**Úgy gondolom a lényeges dolgokat elmondtam, ha bármi kérdésed lenne írj privátban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!