Ha nem létezne öröklés akkor a gazdagok gyerekeinek nagyrésze szegény vagy átlagos anyagi szinten rekedne meg?
#11
Felesleges ezen vitáznunk. Egyszerűen én látom azt, amit te sajnos nem.
És nem gazdagok a szüleim, sosem voltak azok.
Rendben magyarázd el hogy miért gondolod így.
Elérted a szegénységből?
- Több ismerősöm van, aki szegénységből, önerőből lett gazdag.
- Látom a módszereket működni magamnál is, amik a pénzt termelik (vállalkozó vagyok)
- Kialakítottam magamban azt a mindsetet, ami kiemel a szegénységből (tudom, ez blődségnek hangzik, de egy gazdag TELJESEN másképp látja az életet, illetve azok is, akik önerőből azzá válnak, éppen ezért sikerül nekik)
Pedig évekkel ezelőtt én is egy panaszkodó alkalmazott voltam, aki azt hitte, hogy az élet egy véget nem érő kényszermunkatábor.
Sajnálom kérdező de te egy panaszkodó örök vesztes vagy. A jó hír az, hogy ki lehet ebből lábalni.
Nekem semmit nem vettek a szüleim se jogsit kocsit lakást vagy akármit.
De tudod mi a különbség kettőnk között? Hogy én képes vagyok szembesülni a hiányosságaimmal, és nem mindenféle külső körülményekre akarom azt rákenni mint pl a gazdag/szegény szülők kérdése.
Te nyilván nem akarod ezt másképp gondolni, mert neked ez így kényelmes, csak megválaszolod magadnak a saját kérdésedet és itt keresel kispajtásokat hogy megerősítsenek a véleményedben.
Rendben.
Akkor tehát mi a megoldás?
A szabó péter féle maszlagokban nem hiszek, attól leszek gazdag hogy azt hiszem hogy lehetek....
A Szabó Péteres bullshitingnek én sem vagyok a híve.
Viszont az, hogy tanulsz, fejleszted magad, karriert futsz be vagy vállalkozol, az egy teljesen reális járható út.
"attól leszek gazdag hogy azt hiszem hogy lehetek..."
Pedig ha nem hiszed el magadról, akkor nem leszel az, vagy nem maradsz tartósan az.
Ez a nulladik lépés. Természetesen nem elég a gazdagsághoz.
Ahhoz teljesen más pénzszemléletre, önfegyelemre, önismeretre és az élethez való hozzáállásra van szükség, mint amivel a nagy átlag rendelkezik.
Ezeket mind meg kell szerezni, plusz kiépíteni azokat a csatornákat, amelyeken befolyik a pénz ÉRTÉKÉRT cserébe.
Alapszabály, hogy csak akkor tudsz meggazdagodni, ha nagyobb értéket kínálsz valakinek, mint amennyit szerinte a saját pénze ér - és elég sok ilyen embert érsz el, vagy keveset, de azok óriási összegeket adnak neked óriási értékért cserébe.
Én rengeteget olvastam neten, könyvekben ilyen témákban. Egyszerűen érdekelt, hogy mit csinálnak másként a gazdagok, mint az átlagember. Igazából sok mód van a gazdagságra, de a vagyonépítés, értékszemlélet, építkezés nagyon más egy gazdag mentalitású embernél.
Kérdező, szerinted, ha egy panel lakóházban adnánk mindenkinek 10-10 millió forintot és megnéznénk őket mondjuk 5 év múlva, mit látnánk? Mindenki ugyanúgy használná fel a kapott pénzt? Szerintem nagyon eltérő eredmények születnének. Eltérő gondolkodásmódok máshová viszik az embereket. Sokan szegényebbek lennének, mint előtte. Kevesen lennének azok, akik tőkeként gondolnának rá, befektetnék (nem spekulációra, vagy versenyfogadásra gondoltam). A többség elköltené a jólétére, venne egy jobb lakást vagy új autót, esetleg utazgatna. Hányan lennénk azok, akik tanulásra költenék, vagy vennének egy kiadandó lakást és maradnának a panelben, stb?
19-es
Ha beledöglök sem tudok többet eltenni havonta mint 150 ezer forint, a befektetés ami biztonságos kockázatmentes közel pedig maximum évi 5% ot( az infláció legalább 5%), a példádban levő összeg elérése több mint 5 év....
Ebből aztán soha az életben nem leszek gazdag.
Én csak tudom évek óta ezt csinálom és rohadtul nem vagyok előrébb, van egy semmi megtakarításom ezzel a semmi évi bevételel, jah nincs ingatlanom, amúgy nem élek semmit, de ez van.
Ezért nem reálisak a témák amikor 1000+ milliókról van szó szépen kijönnek a számok, de eleve az a baj hogy meglévő pénzt feltételeznek, amelyet egy egész ember életbe kerül összegyüjteni. Azzal én nem leszek kisegítve hogy vmelyik utódom jól él, én akarok jól élni azaz gazdagnak anyagi biztonságba lenni.
Én azt látom hogy gazdagnak születni kell, aztán az örökölt óriási vagyont már könnyü kezelni, ha nincs pénz a semmiből teremteni nem lehet, mert annyi időbe telik akkor hogy megdöglök öregségben mire már tényleg lenne pénz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!