Kell e gyermektartást fizetni, ha váláskor lemondok a lakásban lévő tulajdonrészemről a 10, illetve 15 éves gyerekeim javára?
Nem tudom, hogy mit mond erről pontosan a jog, de a testvéremék így állapodtak meg és nem volt semmi gond. Persze nem szóban, mert a szó elszáll...
A bátyám elköltözött a közös házból, a részét átíratta a volt asszony nevére és utána már havonta nem küldözgetett semmit. A gyerekekkel ugyanúgy tartják a kapcsolatot.
2-es vagyok
és elgondolkoztam, hogy lehet, hogy nem az asszony nevére került a félház, hanem a gyerekekére?
A fene sem emlékszik már és most megkérdezni sem tudom.
A lényeg, hogy köthettek egymással egyéni szempontok szerinti megállapodást.
De, utolsó, befolyásolja, ha ez így mindenkinek megfelel.
Nem szokás, meg értelmetlen is lenne csak úgy jófejségből otthagyni egy fél lakást, ha az emvbernek nincs hova mennie, és albérletbe kényszerül.
Ha nem gazdagokról van szó, akkor ez bevett szokás, a lakást otthagyják a gyerektartás kiváltásával.
Vagy ez, vagy az.
Az anya dönthet úgy, hogy márpedig neki szüksége van a gyerektartásra, és akkor megítélik neki mondjuk a havi 50 ezer forintot. De ez azzal jár, hogy a lakást el kell adni, és megfelezni az árát. Ki is lehet számolni, melyik éri meg, vagy ha az anya (bármelyik fél lehet, de jellemzően a nő) tud hova menni, mondjuk van egy örökölt másik ingatlana, vagy hazaköltözik a gyerekkel a szüleihez.
Azt feltételezzük, hogy mindenki szereti a gyerekét, és gondoskodik is róla. Viszont az nem életszerű, hogy a lakást is otthagyja, meg gyerektartást is fizet valaki mondjuk minimálbérből, mert a maradék pénzből ő már nem tudna albérletet fizetni meg megélni.
A két fél megállapodása a mérvadó. Ha abban állapodtok meg, hogy ennek fejében nem kell gyermektartást fizetned, akkor az van.
Ezt az egyezséget a bíróság előtt kössétek meg (válási tortúra).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!