Ennek a kijelentésnek a tükrében, váltsam ki az állampapírból a pénzem, vagy csak államcsőd veszélye esetén kell megtennem?
Nem lesz államcsőd. Ha nem tudsz jobb befektetést, akkor hagyd ott a pénzedet.
Mondjuk arra számíts, hogy az (nem hivatalos, valószágos) infláció magasabb lesz, mint az állampapír hozama, mert a forint jelentősen romlik és fog is az euróhoz képest.
Nem csak államcsőd esetére lehet bajos az állampapír.Ezt csak a marketingjében emelik ki. Aki arra hivatkozik az vagy nem tudja maga sem mit adott el befektetés címen Neked vagy önmagad nem biztos hogy tudod mibe fektettél.
A kormányzati kommunikációt figyeld aszerint mérlegelj, mert az ő kezükbe van most pl utolsó előtti lépésnek a védekezésre fordítható összegek közül az Imf hitel felvétele előtt -amit utolsó utáni lehetőségnek akarnak csak az adósságok fedezetére, amivel elkerülhető az államcsőd- az is hogy a meglévő államadósság hitelezőivel ( köztük állampapírosok) újra tárgyalják az ütemezést kifizeteseket stb.
Állampapír esetén pedig egyoldalúan felülírhatják a törvényt. Ott tárgyalni sem kellett eddig sem, ezután sem. Mivel az adós diktálja a feltételeket és a reàlhozamot ( az inflációval és deviza árfolyammal, ha pl deviza alapú az állampapírod) .
Szerződésem van, állampíprt már vissza utaltam hetekkel ezelőtt, - babakötvény marad bent csak - de mutasd már meg hol ír olyat, hogy nem lehet felülírni veszélyhelyzet érdekében hozott rendívüli kormánydöntéssel -amire konkrét gazdasági akciócsoport jött létre - rendkívüli jogrendben a szerződésben szereplő törvényeket, jogszabályokat, hogy ne menjen csődbe az állam, pl. az ÁHT. törvényben foglaltakra vonatkozólag, aminek része az államadósság, aminek meg része az állampapír is. Ugyanúgy ahogy napi szintű kommunikáció része a minden eszköz felhazsnálááa a védekezés érdekében és az IMF ( szintén államadósság ) mellőzése.Kvázi főzzünk abból amink van. Az pedig utóbbi időben a magyar lakosság felé eladósodottságot is jelenti állampapír formájában. Épp talán tegnapi cikk, hogy 4000 milliárd lejró államkötvény lesz idén, amit ki kelkne fizetni, de igazából ez kellene is vissza az államnak a gazdaság védelmére. Kérdés ilyen érdeklődés mellett mi áramlik vissza majd? Ahogy pl. Lombard megszüntetése mellett, most másodlagos piacon pont a Lombard mintájában reménykedve adják el a bankoknak az állampapírokat ( nem a lakosságnak ) .
Konkrét tény az lene, ha meglépte volna a kkifizetések felfüggesztését. Ez csak lehetőségként van ott, jelen pillanatban veszélyként, ahogy akár a szükségállapot is, ami a veszélyhelyzet utáni magasabb rendkívüli jogrend szint- ami jó eséllyel csak nem fog már kihirdetésre kerülni, de amin belül akár kisajátások is elrendelhetők lennének államcsőd nélkül is .
a "kamu beböfögéseket" inkább azt látom Te gyártod itt sorra olyan dolgokat állítva amit vagy nem mondtam, vagy fogalmad sincs róla.
Attól mert Te nem látod ezeket, vagy ennek ellenére bent tartod a pénzed, Te döntésed senki nem akar itt se rábeszélni, se lebeszélni róla. Véleményt, tapaszalatot meg ha Neked nem tetszik is, lehet alkotni pláne ha azt alá is tudom támasztani pl indokkal de a kérdező sem fog ez alapján nyilván rohanni kivenni a pénzét, noha elég sokan megtették már és az új kötések száma is elenyésző a korábbiakhoz képest, pláne az agyon marketingelt máp+ esetében, miután rájöttek sokan arra hogy negatív és várhatóan csak rosszabb lesz a reálhozama, de ezt is hiába mondtuk már fél évvel ezelőtt is. :-) Mindenki a maga belátása szerint tud dönteni.
😁😁😁.
Azért is hivtam vissza 5% feletti plusszal a pemàpot kamatjóvàiràs után mert map +al a legjobb az állampapír ami inflacio alatti kamatot produkált első félévben. 😁 Pont erről beszélek, hogy a szerződés semmit nem fog érni, ha a jelenlegi különleges jogrendben afeletti szintű rendelkezesek alá vonják. És akkor vissza a kályhához. Az ilyenek azok pl. akik szemnel láthatóan azt se tudják mibe fektettek. Vagy csak a fundàs értékesítő marketing szavaiban bíznak. Mindenkinek maga döntése. En inkább realizáltam pár % hizamot es a tivabniajat az árfolyamon azon túl menően is, hogy bármikor hozzáférhető ugyanaz a tőke költségek nélkül is, ha rosszabbra fordulna a helyzet vagy épp adódna valami pozitivum is.Pl hitelmoratorium alatt magasabb deviza árfolyamon végtörlesztés forint alapú hitelre amivel meg a havi pár tízezer plusz marad meg januártól az 5 év múlva esedékes pár ezer ft nominàlis kamat reménye helyett.
Mert hát ugye ugyanez pepitában, különleges jogrendben a hitelszerzodesekre szerinted nincs hatással a rendeleti kormányzás .
Szerencsére nem a bankszövetség tagja vagy, mert most ott értetlenkednél, hogy a szerződésed nem ezt írja, hogy az adósodnak nem kell fizetnie.
Igen azért is jár le idén sok állampapír, mert mindenki abban tartja amit Te a legjobbnak gondolsz és azért is nem léptek át a pmàposok sem sokan már kezdetek óta akiknek szintén 5 év múlva jár le a map+-a. ( szerinted) 😁😁😁
Szerintem nem az én készülékemben van most a hiba a "kamu böfögésekkel" kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!