18 éves autótulajdonosként van bármi reális esélyem arra, hogy saját nevemen levő autóra értelmes összegért köttethessek kötelező biztosítást?
Kereken 1 éve van autóm, egy meg nem nevezett márkájú 150 és 200 lóerő közötti 2000-es évjáratú 2000 köbcentis kocsi. Ezt akkor édesapám nevére írattuk, aki ráadásul velem ellentétben vidéki és nem budapesti lakos, így 50000 forint volt az első éves, majd most 20000 a másodéves biztosítás(teszem hozzá, ha pesti lenne 80000 és 40000 lenne ez a két összeg) Na már most nézegettem netrisket és biztositas.hu-t is, de rendre ugyanazok a borzasztó összegek jönnek ki, ha a nevemre íratnánk. (jelenleg üzembentartó sem vagyok, nem tudom ez számít-e bármit hosszútávon) És ha pár év múlva, picit több éves jogsival íratjuk rám akkor is jóval 100ezer fölött lenne az összeg és igazán második évre sem csökkenne.
Tiszta sor hogy egy viszonylag friss jogosítvánnyal és újonnan szerzett autóval nem fogok 20000-ért biztosítást találni, mégis az a tény, hogy az első pár évben akárhogy próbálkozom több százezer el fog menni biztosításra, nagyon nem tetszik. Főleg annak a tükrében, hogy alig megyek 2000 kilométert egy év alatt.
Vannak esetleg alternatív megoldások, tippek, trükkök az ilyen helyzet orvoslására?
Egészen biztos vagyok benne, hogy korántsem vagyok egyedül ezzel a gondommal...
Nincs. Aki friss jogsival egy 200 lóerős, 2000 ccm-es kocsiban ül, az ne sírjon évi 100e Ft-on.
Ha ez nem fér bele, akkor a te anyagi helyzetedhez ez az autó túlvállalás.. évi 2000 km-re meg egyértelműen túlvállalás.
Maradjon apád nevén az autó és akkor csak 50e fizettek.
Lehet az övén, csak nem látom ennek a dolognak az értelmét, ha nyilvánvalóan mindenki azt csinálja, amit mi.
Vagy lehet, hogy maguknak a biztosítóknak az érdeke, hogy inkább egy személy alatt több biztosítás legyen, és ha a hülyegyerek összetöri magát, akkor az apja saját autójára kötött biztosításának összege is megnőhessen a jövőben, és ezért ilyen abszurd díjszabással elérik, hogy a gyereknek ne legyen külön, vagy ha igen, azon is sokat nyernek?
[jelenleg üzembentartó sem vagyok]
Az, biztos. Ugyanis, a gépjármű üzembentartója köteles kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani. [2009. évi LXII. törvény
a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról 4. § (1)]
[Tiszta sor hogy egy viszonylag friss jogosítvánnyal és újonnan szerzett autóval nem fogok 20000-ért biztosítást találni]
[És ha pár év múlva, picit több éves jogsival íratjuk rám akkor is jóval 100ezer fölött lenne az összeg és igazán második évre sem csökkenne.]
Elterjedt tévhit, hogy Magyarországon KGFB díjbefolyásoló tényező az, hogy valakinek mennyi ideje van vezetői engedélye. Nincs olyan biztosító, amelyiknek a díjtarfia hirdetményében szerepelne. (Ezt, váltakozva szoktuk írni valakivel, attól függően melyikünk válaszol előbb. Ma engem fognak lepontozni emiatt. De, még kérésünkre sem tudott senki mutatni olyan biztosítót, amelyik ezt a díjmegállapításnál figyelembe veszi.)
A lakóhelycím számít, és általában sokkal erőteljesebben az életkor. Méghozzá a nem igazán fiatal kornak írható kb. 30 éves korig.
És a bonus-malus fokozat is elég erőteljesen számít a díjnál (nem az évről évre történő egy fokozattal való feljebbsorolás ad jól érzékelhető különbséget, hanem ha 8-10 fokozat különbség van), ami nálad akkor fog A00-al indulni, amikor először leszel üzembentartó. És 8 év alatt eljuthatsz B08-ba, további 2 év alatt B10-be.
Köszönöm a részletes választ!
Jelenleg édesapám van a forgalmi engedélyben, és nincs is tőle eltérő üzembentartó megnevezve. Az általad leírt szabály alapján tehát amit mi teszünk az lényegében szabálytalan, mégis a gyakorlatban teljesen elfogadott, senki nem fogja ellenőrizni ezt igazán, és így egyszerűen olcsóbb.
Kicsit tesztelgetve az automata díjszabót, valóban nem a jogosítvány megszerzése, hanem az életkor volt a befolyásoló tényező a legolcsóbb biztosításhoz (értsd: 25 évesnek 0 éves jogsival olcsóbb, mint 19 évesnek 2 évessel).
(Zárójeles kérdés, milyen életkorban számítson az ember a legkedvezőbb biztosításra? Gondolom a 19-nél jobb a 30 éves, míg a 102 évesnél az 50 éves, vagy azt mondod a 30 a legjobb?)
Lakcímet amúgy ilyen számottevő összegek esetében akár hajlandó vagyok vidékire változtatni, gyakorlatban ezen kívül tényleg semmi jelentősége nincsen, ez meg azért elég pozitív.
Bonus-malus fokozatomat esetleg tudnám azzal növelni, ha beszereznék egy pár lóerős segédmotoros kerékpárt, amire megkötném a tapasztalataim szerint nagyjából 5ezer forintos biztosítást éveken át? Alapból szemezgetek egy ilyen vásárlásával, és ha még ebből a szempontból is haszna volna, biztosan beruháznék egyre. Vagy a bonus-malusom ettől független?
Még csak gondolni sem gondoltam arra, hogy akár lényegében, akár máshogy, szabálytalan, amit csináltok.
Eszerint édesapád a bejegyzett tulajdonos is, és üzembentartó is. Mint üzembentartó köteles KGFB-t kötni és fenntartani, illetve gépjárműadót fizetni. Az használja az autót, akinek megengedi.
Lehetne úgy is, hogy te vagy a bejegyzett tulajdonos (egyenes ági rokonok lévén vagyonszerzési illeték nélkül át lehetne íratni), és édesapáddal köthetnél szerződést, hogy ő legyen az üzembentartó. A tulajdonos „csak” tulajdonos, ő rendelkezik az autó jelentette vagyonnal, de az üzemeltetés minden felelőssége az üzembentartóé. Ő kötelezett KGFB kötésére és fenntartására, ő kötelezett a gépjárműadó fizetésére, ő kapja az esetleges pótdíjakat (fizetős úthasználat, fizetős parkolás meg nem fizetése), illetve a felvétel alapján kiszabott bírságokat, felel a műszaki állapotért stb.
Nálunk három generáció él együtt, egy autónak én vagyok, egy másiknak a fiam a tulajdonosa és egyben üzembentartója. Keresztbe-kasba vezetjük, sőt a menyem is vezeti, mindkettőt. De, ha odaadnánk, vezethetné vadidegen is. Nincs ebben semmi szabálytalan.
Szerezhetsz adott gépjármű-kategóriában magasabb bonus fokozatot, de azt nem lehet átvinni másik gépjármű-kategóriára. (A forgalmi engedély J mezője tartalmazza a gépjármű-kategória kódját, ennek kell egyeznie.)
A megszerzett bonus fokozat a szerződés megszűnése után 2 éven belül átvihető másik, azonos gépjármű-kategóriájú járműre. (Persze, ha „normálisan” szűnik meg a szerződés, mert ha díjnemfizetés miatt mondja fel a biztosító, akkor nem vihető át az elért bonus fokozat másik járműre.)
Pusztán az életkor, vagy lakcím alapján nem lehet megmondani, hogy a biztosítási díj szempontjából kinek mi a kedvező.
Vannak persze hasonlóságok: magasabb a díj a fiatalabbaknál, a sűrűn lakott, nagyméretű településeken; de ezeket igen eltérő mértékben veszik figyelembe a biztosítók a díjmegállapításnál.
Ráadásul, teljesen önkényesen állapítanak meg szorzókat, amelyek a figyelembe vett jellemzők fajtáit és mértékét tekintve, nagyon különböznek. Vannak szorzók, amelyek növelik, vannak, amelyek csökkentik a díjat. Például, egyetlen olyan biztosító van, ami díjcsökkentő szorzót használ, ha a szerződéskötéskor, illetve évfordulón 180 napnál nem régebbi a műszaki vizsga. Egyetlen más biztosító sem foglakozik a műszaki vizsgával.
Van, amelyik figyelembe veszi, hogy a szerződő pedagógus-e, vagy másik, hogy adott banknál van-e folyószámlája, stb.
Például, az egyik biztosító néhány évvel ezelőtt 50% (!) KGFB díjkedvezményt adott, ha a szerződő nála kötött lakásbiztosítást is. De, „egyszer volt Budán kutyavásár”, azóta sincs náluk sem ilyen; az évforduló után szépen megnőtt a díj.
A biztosítók szabadon vezetnek be, szüntetnek meg általuk figyelembe vett szorzókat, illetve, a megtartottaknál is változtatják a mértéket. (Persze, egy-egy szerződöttre vonatkozóan biztosítási év közben nem lehet változtatni.)
Mindezeket tartalmazza a fizetnivaló díj. Lehet, hogy találsz olyat, ahol ügyeskedhetsz lakhellyel, életkorral, de lehet, hogy valamilyen nálad figyelembe vett szorzó jól agyoncsapja.
Én, több évtizedes tapasztalat alapján, 2-4 évig tudok maradni egy-egy biztosítónál. A mostaninál 3 éve vagyok, sok évvel ezelőtt már voltam náluk. Aztán az évfordulón „megkínáltak” egy 62%-os díjemeléssel; persze, hogy váltottam biztosítót, így csak néhány száz forinttal nőtt az éves díjam. Az elemzéseik során adódhatott valami olyan jellemző, ami miatt szabadulni akartak azoktól, akinél az volt; én is beleestem, jól odacsaptak.
Nekem jelenleg 22 464 Ft az éves díjam. Például, a Posta Biztosítónál 40 352 Ft lenne, a CIG Pannónia Emabit Zrt.-nél 163 800 Ft (!). Nyilván, pontosan ugyanazokkal az adatokkal volt a kalkuláció (nem is lehet másképp); így, nyilván a lakcím és életkor is ugyanaz volt. Borzasztó drága a CIG Pannónia? Például, nekem, és most. A fiamnak messze az volt a legolcsóbb. Ugyanezen a lakcímen.
Úgyhogy, van annyiféle adat, hogy pusztán a lakcímmel, életkorral felesleges játszani.
Az alkusz oldalak díjkalkulátorai mindent figyelembe véve mutatnak díjat; nem is látod, hogy milyen adatok milyen mértékű figyelembevételével adódott.
Csakhogy láthasd, hogy milyen összetett, soktényezős dolog, és hogy az egyes biztosítók mit milyen mértékben vesznek figyelembe, itt van minden biztosító díjtarifa táblázata: [link] Láthatod, hogy nem is egy biztosító havonta változtat: pl. Allianz, Generali, Groupama. Nyilván, a szerződéskötéskor, illetve évfordulón érvényes táblázatuk érvényes.
Ha a lakóhelycím és életkor került szóba, érdemes megnézni a Groupama e hó 1. napjától érvényes díjtarifájában az irányítószám és születési év, hó táblázatában a szorzókat: [link] (az 5. -13. lap; lapszámozás a lap alján van).
A többi adattal együtt, ilyenekkel is kell számolni, és minden biztosítónál, ha valaki tudni akarja, hogy milyen adatokkal tud „nyerni”.
Amúgy sem értem, hogy miért firtatod az előnyös életkort? A tiédet nem tudod megváltoztatni, és tudsz keresni megfelelő korú üzembentartót? Nem olyan könnyű ezt megvalósítani, találni előnyös adatokkal rendelkező üzembentartót, akiben meg lehet bízni, és ő is bízik abban, hogy a nevére kirótt fizetnivalókat megtéríted neki. Ráadásul, ha nem egyenes ági rokon (már a testvér sem az, csak a le- és felmenők), akkor az üzembentartói bejegyzéshez meg kell fizetni az átíráskor fizetendő vagyonszerzési illeték 1/4-ét is a forgalmi engedély 6-ezer Ft-os illetéke mellé. És ha egy-két év múlva nagyot ugrik a díj (mint nálam, vagy a fiamnál is, legalább néhány évente) akkor keresel megint mindennek megfelelő személyt? És ha már üzembentartója másik autónak, akkor a második, stb. KGFB bonus A00-ról indul, mindegy, hogy a másik autójával akár B10-ben van is. Ha meg nem, akkor kérdés, hogy van-e olyan magasabb bonus fokozata, amit 2 éven belül megszűnt biztosítással szerzett, és nem használja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!