Valaki vett már fel minimális önerővel lakáshitelt?
Lehet, hogy már nem aktuális, de azért leírom, hogy mi volt az én tapasztalatom. Két banknál voltam (CIB és OTP) és mindkét helyen azt mondták, hogy budapesti lakás esetén megadják a 80%-ot. Tehát az arány az ingatlantól függ, attól, hogy menyire könnyen/gyorsan eladható. A probléma ott van, hogy ez nem a vételár 80%-a, hanem a bank értékbecslője által megállapított érték 80%-a. És ha alábecsüli, akkor a 80% is kevesebb lesz. Az a baj, hogy mire odáig eljutsz, hogy értékbecslő kimenjen a lakáshoz, már aláírtál egy adásvételit, amihez pedig letettél egy foglalót. Azért tanácsolják, hogy ne 80%-kal számolj, hogy nehogy ne legyen elég pénzed, és bukd a foglalót és a lakást is.
Bemutatom, hogy nekem milyen volt a folyamat (CIB Bank). Előminősítést kértem, ehhez vizsgálták a keresetem, a költéseimet (bankszámla-kivonat), és hogy van-e már hitelem. Meg kellett mondanom, hogy mekkora összeget szeretnék felvenni, és milyen típusú hitelre gondoltam. Azt egyszer sem vizsgálták vagy kérdezték, hogy összesen mennyi pénzem van. Egyébként a bankszámlán kevesebb pénz volt, mint ami kellett volna ahhoz az összeghez. 3 hét alatt megvolt az eredmény: a kijött törlesztőt vállalhatom, és így a kért összeg is adható.
Amikor megvolt az ingatlan, akkor lefoglalóztam, és az adásvételivel mentem újra a bankba. Ekkor küldték ki az értékbecslőt. Az adásvételiben rögzíteni kellett, hogy mennyi lesz a hitel, mennyi az önerő. A kölcsönt akkor kaptam meg, amikor vittem az igazolást, hogy az önerőt teljesen kifizettem.
Összegezve ilyen arányt expliciten nem állapított meg a bank nálam. Az ingatlan típusa volt a meghatározó. A kereset / törlesztő nagysága, ilyesmi nem számított. Én is azt hittem, hogy megnézik, mennyit spóroltam eddig, mennyit költök, stb. és abból megmondják, hogy ők ennyi és ennyi százalékot állnak. De nem így volt. Már az adásvételiben rögzíteni kell a hitel nagyságát, arra pedig rá kell hagynod a biztonság kedvéért, ha mondjuk alábecsülné az értékbecslő.
A te esetedben pl. eltervezed, hogy 5 milliót tudsz rászánni az önerőre. Tegyük fel, hogy 25 millióért veszed a lakást. Kérsz rá 20 millió hitelt. Ezt a fizetésed alapján megkaphatod a bank szerint. Lefoglalózod a lakást (2,5 millió), beadod a hitelkérelmet 20 millióra. De aztán kimegy az értékbecslő, és azt mondja, 23 millió. Ennek 18,4 millió a 80%-a, maximum ennyit fizethet a bank. A maradékot, azaz 6,6 milliót állnod kell, vagy bukod a foglalót. Állnod kell és még határidőn belül (ez is az adásvételiben van rögzítve). Ha megfizetted és viszed róla az igazolást, akkor utalja a bank az összeget.
Ellentettje: ha mondjuk áron alul veszed a lakást, és fölébecsülik, akkor elvileg több hitelt is kaphatsz, mint a vételár 80%-a. Azt nem tudom, milyen arányban szokták alá-fölébecsülni.
Köszi a részletes leírást! Azóta már megkaptuk a hitelt, felújítottuk a lakást és be is költöztünk. :)
Mi is előminősítésen voltunk először, az alapján rendben voltunk. Találtunk egy lepukkant lakást 22millióért amit 5 millió önerővel vettünk meg. A K&H-nál vettük fel a hitelt (fogyasztóbarát lakáshitel) 20 évre végig fixen. Így ezekkel a paraméterekkel és a fenti kondíciókkal a 6 adós kategóriából az 5.-be kerültünk, de így is 4,5% a THM ami szerintem rendben van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!