Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » Öröklési probléma. Mit tehetünk?

Öröklési probléma. Mit tehetünk?

Figyelt kérdés
Hitelt szeretnénk felvenni, de úgy néz ki lehetetlen. Pár éve párom édesapja elhunyt. Ő és felesége, anno 92-ben vettek fel építési hitelt, ami valamikortól, valamiért nem lett fizetve. 2000-ben, már a végrehajtónál volt az eset, de az árverezés nem jogerős még. Anyósom viszont, 3 gyerekkel eljött a házból, jelszóval, hogy árverezik. Mint kiderült, erről papír még nincs. Páeomék 4-en vannak testvérek, a nagyobbik akkor már külön élt. Elfogadték az örökséget, ami papíron sokkal kevesebb volt, akkoriban, azóta ugye kamatozott. jelenleg 1.6millió forint a hitel. Páromnál semmilyen papír nincs, mivel anyósom elrakja őket, eldugja, elhagyja, kidobja, fene tudja. A legfontosabb kérdés ebben a helyzetben, hogy ettől a hagyatéktól meg lehet-e szabadulni? Ha úgy nézzük a ház fele anyósé, a másik fele a 4 gyereké, tehát páromnak van 1/8-a a házból, hitelből. a 4 gyerekre eső rész a hitelből 1.6millió. 3-an szeretnének lemondani róla, főként úgy, hogy eddig erről nem volt tudomásuk. Mindenki abban a hitben volt, hogy anyósom ezt fizeti, és kiderült mégsem. Csak úgy esetleg lemondhatnánk az egészről? vagy van valami kiskapu ebben? Köszönöm előre is a válaszokat.

2016. jan. 13. 21:23
 1/6 anonim ***** válasza:
0%

Vissza is lehet utasítani az örökséget, de ezt akkor kellett volna megtenni amikor a párod nagykorú lett.

Mivel csak anyósod él, őt terheli a hitel mert ő volt az aki felvette.

Ha meghal akkor lehet arról beszélni hogy "visszautasítod" a 100% hitel által terhelt örökséget.


Jelen pillanatban, van egy 50% anyódosé, a másik 50% pedig 4 részre osztódik vagyik 12.5 % hitel terheli a párod.

1.6 millió nem olyan sok azt egy ember is kitudja fizetni.

2016. jan. 13. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
15%

"Elfogadték az örökséget, ami papíron sokkal kevesebb volt, akkoriban, azóta ugye kamatozott. jelenleg"


Ezt már nem lehet visszautasítani. De igy is csak a ház 50% öröklik, vagyis a hitel 50% ahogy fentebb kifejtettem.

200.000 forint terheli a párod a hitelből.

2016. jan. 13. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Bocsi, rosszul fogalmaztam. Aminek utána tudtunk jári, az annyi, hogy az 1.6milli a 4 gyereké, tehát 400.000 forint. Persze, kifizethetné, de senkinek nincs, csak úgy ennyi pénze, főleg így hirtelenben. A fundamentát szerettük volna elkezdeni. Sejtettem, hogy lemondani akkor kellett volna. Akkor ezt le kell nyelnünk. Ilyenkor olyan mélységgel haragszom anyósomra, amiért eltitkolta, hogy nem fizeti, minden papírt eldug, stb...hihetetlen, komolyan.
2016. jan. 13. 22:15
 4/6 anonim ***** válasza:
21%

Anyósod részét tudjátok visszauatsítani ha meghal.

De ezt az összeget jó lenne rendezni mert kamatozik és csak nőni fog.

2016. jan. 13. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Szerintem lényegtelen, mennyi a tartozás...

A lényeg: a hagyatéki végzésben mekkora összegre volt felértékelve az apai rész. Ekkora az örökség.

Ennek a negyed részét fizetitek ti. Semmi többet.

2016. jan. 13. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
41%
Ha nincs 400 ezer forintotok "csak úgy hirtelen", akkor szerintem ne akarjatok hitelt felvenni, mert nagyon nagy eséllyel úgyis be fogjátok bukni.
2016. jan. 14. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!