Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » Mennyit kamatolna ez 30 év alatt?

Mennyit kamatolna ez 30 év alatt?

Figyelt kérdés

30 éves vagyok. Még nem dolgoztam. Gondolok a nyugdíjas éveimre, mert kitudja, mi történik még 30 év alatt.


40 ezer forintot beteszek a takarékba most, és az 30 év alatt mennyit fog kamatolni? Emellett 5 ezer vagy 6 ezer forintot megint félre teszek, és azt is gyűjtöm.


És, ha elértem a 60 évet, (ha), akkor kiveszem a bankból a pénzt, és az lesz a nyugdíjam!


Most jönne a válasz, hogy miért nem mész dolgozni? Hova? A mai világban? Egyrészt én visszahúzódó vagyok, kevés beszéddel, és nem egy határozott alkat, amit olvastam, hogy a munkáltató azt is nézi, ki, hogy lép be az ajtaján, és hogy áll, begörnyedve, vagy katonásan! Ez nem vicc!


Egyébként mindig, ahol voltam, tetőtől-talpig végignéztek rajtam, és azt mondták, már felvettünk mást! Pedig nem voltam büdös, és koszos sem, és normális ruhában voltam.


Szóval nagyon megnézik az embert, és a visszahúzódottságot nem lehet tagadni jó pofizással, mosollyal, mert az úgyis kiderül egyszer!



2014. febr. 9. 20:18
1 2
 11/12 Dudok Andrásné ***** válasza:
Okos vagy te és feltételezem jómódú.Mi 4 en dolgozunk a családba és egy fillárt sem tudunk eltenni sajnos.Igen a nincs nagy úr, szokták mondani.A munkával meg próbálkozz,persze nem könnyű. Bár a férjemnek is és a fiamnak is van 10-12 évre szóló életbiztositása.Ez is hosszú idő,de én igy gondoltam egy kis előrelátást.
2014. febr. 10. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Hátamon feláll a szőr ezeken a "mai világban" embereken. A meggazdagodásra és a boldog életre soha nem volt még ideálisabb időszak a történelem folyamán. Soha nem volt még ennyi milliomos a világban, mint most. Soha nem volt még egyszerűbb boldog és örömteli életet megteremteni. Minden szükséges információ és anyagi dolog rendelkezésre áll hozzá a világban. Csak tudod az van, hogy alapvetően kétféle ember létezik:

-Az egyik siránkozik a nyomorúságos életén, másokat okol a helyzetért, áthárítja a felelősséget, döntésképtelen, határozatlan, nem tesz semmit. Ábrándozik ugyan, de odáig nem megy el, hogy gondolkozzon is. Nyalogatja a sebeit, panaszkodik és várja a sült galambot, aztán meglepődik, amikor az élettől semmit nem kap. Szép, hogy semmit nem kap, ha semmit nem is tesz bele a közösbe. Az ilyen embereket könnyű kiszúrni, és mindenki, aki törekszik egy eredményes és örömteli életre, kerüli az ilyen embereket. Helyesen.

-A másik, ha az élete éppen negatív hullámvölgyben is van, nem jajong, nem dugja homokba a fejét, hanem összegyűjti a problémákat és szembenéz velük. Az ilyen ember nem esik kétségbe a nehézségek láttán, hanem tételesen feldolgozza őket, elhárítja, végül előnyére fordítja. Az ilyen embernek határozott, ideális esetben leírt céljai vannak, határidővel, részletes tervvel, és nap mint nap szakadatlanul dolgozik rajtuk. Az ilyen ember egyenes gerinccel, határozottan, emelt fővel lépked, arcán mosoly, szemeiben derű, tekintetében céltudatosság, fellépésében erő.


A szép az egészben, hogy a kettő között van átjárás.

A még szebb, hogy csak az egyik irányba.

A legszebb, hogy az egész csak elhatározáson, akaraton és céltudatosságon múlik.


És ezért nem tudom sajnálni azokat az embereket, akiknek kudarc az életük.

2014. febr. 14. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!