Állampapírba fektetők: nem érzitek magatokat rosszul, hogy az államnak adjátok a pénzeteket amit akármikor lenyúlhatnak úgy, hogy mellette alacsony a kamat és kb a párnacihában nagyobb a biztonság?
13-as. Ez nem teljesen igaz. A hozam, és a kockázat is szerepel a kérdésben, mind a kettő valid, mérlegelendő tényező egy befektetés esetén, ennyiből van köze.
Persze az már más kérdés, hogy kérdés feltevését mennyire a befektetés, és mennyire a politizálás igénye motiválta. De ez egyből leszűrhető már abból is, hogy nem tárgyilagosan fogalmazta meg a kérdést, hanem egyből értékitéletet is mondott.
ma 14:03 "Tavaly év végén úgy adódott, hogy került hozzám 50M HUF"
Csakhogy ez tudod, nem teljesen általános! Ahogyan hozzád "került" az az 50 milka ugyanúgy hozzád "került" a profitod többi része is! Sajna ezek a pénz kerülések nem sokaknak adatik meg! 😀
15
Azonban ehhez a storyhoz az is hozzátartozik, hogy ha én a magyarok többségének holnap adnék 50 milliót, akkor “a profit nem kerülne” hozzájuk. Az az 50 millió pillanatok alatt elmenne házra (ez még a jobbik eset), autóra, utazásokra, iPhone-ra, rosszlányokra és még sorolhatnánk.
Annak a kommentnek az volt a lényege, hogy az állampapíron túl is van élet, vannak lehetőségek, de ahhoz kell az egyén. Kell hozzá egy jóféle pénzügyi intelligencia, ami nem születik csak úgy az emberrel. Az részben nevelés kérdése később pedig “önnevelés” kérdése.
Az állampapírhoz nem kell semmi, csak pénz. Ha valaki többet szeretne, akkor többet kell beletenni is, nem elég csupán pénzt. Tudást is kell.
Arányosan hasonló hozamokat nem csak 50 millió Ft-tal lehet megcsinálni, hanem 500 000-rel, vagy éppen egymillióval is.
Ha valaki tudja hogy mit kell csinálni, akkor egy 500 000-es számlát is fel tud pumpálni 50 millióra, igaz nem holnaputánra.
500 ezret meg manapság gyakorlatilag (kevés kivétellel) bárki ki tud szorítani, ha van vele célja.
Jelenleg 19%-on kamatozik a pénzem.
Köszönöm, jól vagyok.
"Nem. Hallgatom 14 éve, hogy lenyúlják, és még mindig megvan."
Mondjuk ha ezt összeveted azzal, amit legalább ennyi ideje pofázik mindenki, aki tud számolni (hosszú távra ne kötvényeket, hanem ETF-et vegyél) elég relatív lesz, hogy mid van meg, és főleg hogy mid nincs...
SXR8 (iShares Core S&P 500)
2010 október 71 EUR @ 270 HUF/EUR = 19.170 HUF
2024 október 554 EUR @ 400 HUF/EUR = 221.600 HUF
Ez 14 éves távlaton évi 19% ÁTLAG :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!