Kötelesek vagyok fizetni vagy sem?
Felvettem anyámnak hitelt, 3 évre, 2 és fél évig fizette majd az utolsó 6 hónapot nem. Jött a papír, a bankom kiadta behajtásra 1 számú cégnek, az kiadta egy inkasszó cégnek alválallkozásba 2 számú cégenk. Én 1-sel kötöttem egy részletfizetési megállapodást, de a 2-es volt a meghatalmazott, így ők írták alá az 1-es nevében. A 2-es 60 Ft-ot számolt ki havi 10 Ft-tal fél évig. Befizettem az utolsót is, felhívtam telefonon a 2-es, azt mondták már le is zárták az ügyemet,ennek már több mint öt hónapja. Erre most az 1-es cégtől kaptam el levelet, hogy tartozom még 30-al. Azt mondták lehet a 2-es elszámolta az összeget, így még mindig tartozom.
Behajthatja rajtam az 1-es az állítólagos tartozásom. A részletfizetési megállapodást az 1-sel kötöttem, a meghatalmazottjuk A 2-es volt, de ez jogszerű, hogy valakinek a meghatalmazottja írja alá, de attól ő a szerződött fél. Kicsit ideges vagyok, mert nem az összegek mellett még szerepel 3 db nulla is, azaz a 30 az 30 ezer. Köszönöm, hátha van egy ügyvédtanonc is itt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem vagyok jogász, de azt gondolom, Te csak akkor lehettél volna biztos abban, hogy már nincs tartozásod, ha ÍRÁSBAN kaptál volna erről egy igazolást a banktól.
Sajnos mivel te sorozatosan szerződést szegtél, már a behajtó cégnél sem tudtál szerződés szerint teljesíteni, így a késedelmi kamatok, egyéb költségek folyamatosan rárakódtak a tartozásodra.
Azt tanácsolom, menj be a bankba és ha ők leigazolják, hogy Te nem tartozol, akkor van esélyed, hogy a behajtócég sem fog már rajtad semmit követelni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!