Van 7 millió forint hitelemet egy banktól nem fizettem ezèrt behajtó cègnek át adtak mennyit vonhatnak a fizetèsemből?
Még utalás előtt a munkáltató fogja levonni tőled a nettód 33%-át (több végrehajtás esetén az 50%-át), valamint ha magas a fizud, akkor a 200ezer feletti rész korlátlanul végrehajtható.
És nem kártyára kapod a fizut, hanem bankszámlára, amihez tartozik bankkártya.
Levonhassák bizony.
Aztán a javaidat is végrehajthassák, elárverezhessék.
A legnagyobb butaság, amit csinálsz, amit csináltál.
Persze, lehet bújkálni életed végéig az adósságod elől, "ügyesen" kérheted más számlájára a fizetésedet, ekkor majd a végrehajtó közvelenül a munkáltatódhoz fog fordulni és letiltat a béredből olyan módon, ahogy az 1-es válaszoló leírta, de ne lepődj meg, ha a sok végrehajtási költség, magas kamatok és egyéb járulékos költségek miatt a tartozásod alig fog csökkenni. Így lesz majd a 7M adósságból a sokszorosa, mire be tudják rajtad hajtani.
Az egyetlen jó megoldás ilyenkor az, ha fizetési hajlandóságot mutatsz és szépen, nagy ütemben elkezdet visszafizetni a kölcsönt. Egy végrehajtásra került tartozás kamata már kifejezetten kedvezőtlen, ezért kellene mihamarabb megszabadulni tőle és nem bújkálni a kötelezettséged elől.
"ezèrt behajtó cègnek át adtak "
Behajtó cég nem tilthat, és végrehajtási eljárást sem folytathat.
Végrehajtási jogkörrel rendelkezők Magyarországon:
- Önálló bírósági végrehajtók (ők nem cégek)
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal
- Önkormányzati adóhatóság
- Törvényszéki végrehajtók, akiknek a feladatát évekkel ezelőtt a NAV vette át.
Ha nem róluk van szó, akkor nem tiltják a fizetése, nem inkasszálják a bankszámlád.
Azt tényleg ne várd meg, hogy önálló bírósági végrehajtóhoz kerüljön az ügyed, ha még nincs ott. A banki hitelek végrehajtása az ő feladatkörük.
Ezt a dolog velük kell majd egyeztetned, nem velünk. Ha hajlanak rá, akkor szerencséd van, ha nem, akkor sajnos így jártál.
Ha a követeléskezelő (behajtó "cég") nem jár nálad rövid úton sikerrel, akkor elindítják ellened a végrehajtási eljárást. Ilyenkor már az ÖBV (önálló bírósági végrehajtó) fogja vinni az ügyedet. Ő már inkasszálhat, jövedelmet tilthat, bármilyen vagyontárgyadat lefoglalhatja a tartozás fedezeteként és adott esetben árverésen értékesítheti azokat. Helyszíni eljárást is lefolytathat, ha azt látja szükségesnek.
Ha követeléskezelőnél van/lesz az ügyed, akkor már a banknak ahhoz sok köze nincs, eladta a követeléskezelőnek a tartozásod. Innentől kezdve vagy a követeléskezelővel egyezkedsz, vagy a végrehajtóval. A végrehajtónak 1 millió forint tartozásig van lehetősége saját hatáskörben részletfizetést biztosítani, magasabb összeg esetén csak az bólinthat rá az ilyen jellegű kérésedre, akinek tartozol -> követeléskezelő "cég".
A "velek" helyett legközelebb írd inkább azt, hogy "velük". Köszi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!