Ha ezt ajánlom annak, akitől kölcsönkérek, akkor az kellően korrekt ajánlat, ugye?

Köszi a válaszokat, mindenkit felpontoztam.

Végül 20%-ot mondtam neki, simán elfogadta, sőt győzködnöm kellett, mert nyilván (ahogy 9-es is mondta) nem akart az unokájának kamatra adni pénzt. Ehhez én ragaszkodtam, hogy ne legyen vesztesége (mondhatnánk, hogy hülye vagyok, ha neki nem kellett, "megspórolok" kb. 500ezer forintot, de így érzem valamivel jobban magam).

10-es abszolút igazad van, és köszönöm a jó szándékod. Én is hasonlóban éltem le a gyerekkoromat, bár nagyon más okok miatt és másképp, de ez részletkérdés. Mindenesetre eléggé hasonló úton jártam eddig, azt hiszem itt a vége.

A bankok nem azért nem adnak hitelt, mert nem lennék képes fizetni, hanem a normál rendszerben a fizetésem nem értelmezhető - a fizetésed 36%-40%-nál több nem lehet a hitelállományod (külföldön vagyok, nem tudom otthon ez mennyi lenne), mert félnek, hogy nem marad a megélhetésre, de nekem még így is marad ezen felül egy itteni átlagfizetés háromszorosa. Egyszerűen a törvények szerint nem mehetnek e százalék fölé, ha akarnának sem.

Nyilván iszonyat sz.r pénzkezelés kell ahhoz, hogy ekkora fizetés mellett a nagyapám segítségére kell szorulnom, nem is vagyok büszke rá, gyógyuló (remélem gyógyult) szerencsejáték-függő vagyok (ezt mondom rá, de nem ilyen egyszerű, de tulképp mindegy, a végeredmény ugyanaz).

A nagyapám nem kérdezte mire kell, mert tudta, hogy "az életre", nem először kérek tőle pénzt, és egy rakást még vissza sem adtam, ezért nem volt pofám kamat nélkül kérni (mint ahogy eddig adta, hogy "majd hozom", amit sosem tettem). Persze eszembe jutott, hogy mi van, ha teljesen jogosan megkérdezi, hogy a tökömnek akarok neki kamatot adni, tulajdonképpen a saját pénzéből, de nem szőrözött ezen. Ezt most havonta fizetem, nem "majd hozom", szóval beszorítottam magam ebbe, mert teljesíteni akarom.

Hatalmas mázlista vagyok, hogy van, aki kihúz a sz-rból, nem először, de utoljára (nyilván sejthető, hogy már volt ezt megelőzően is "most utoljára", de ezt már nem húzhatom tovább). És (ha még válaszoltok) lesz olyan, aki azt mondja, hogy egy függő sosem gyógyul, de dolgozom/dolgoztam rajta, és meggyőződésem, hogy képes vagyok rá.

Köszi a tanácsokat.

13. köszönöm, kedves vagy. :)

14. köszi, jó ötlet lenne, vannak itt is ilyen csoportok, de sosem bírtam semmilyen csoportos képzést/foglalkozást, nőként furcsa is lenne nekem odamenni, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem nem vagyok tipikus szerencsejáték-függő, csak így hívom, mert bizonyos jellemzőiben megegyeznek a tünetek (pl. kaszinóban voltam párszor, még ruletteztem is, de nem nagyon fogott meg, inkább szórakozásnak ítéltem, jelentéktelen összeget szántam rá, ott meg is álltam - maga a szerencsejáték egyáltalán nem érdekel). Ezt kb. csak az érti meg, aki konkrétan ilyesmin átment, ilyen ember meg itt az egész országban nincs. Egy ilyen csoportban meg valós függők vannak, nem tudnék velük mit kezdeni. De ezek már tényleg nagyon részletek, nyilván úgysem érdekel senkit.

Egyébként inkább az a baj, hogy sosem tanultam meg értékelni a pénzt, mert valahonnan mindig "lett" egész gyerekkoromban, amikor milliós összegek röpködtek napi szinten, apám napi 60-70ezret szórt el kaszinókban (a család nem nagyon érdekelte), kívülről nézve jó életünk volt, de kb. anyukám tartotta össze a roskadozó kátyavárat, ami több évtized után apámnak köszönhetően össze is dőlt.

Kicsit nehéz ezzel a múlttal megbirkózni, és nem is erre fogom az egészet, mert az embernek felnőtt korában lehetne jobbik esze.

Röviden ennyi, de most már nem untatok senkit. :))

16. Ezt annyira éreztem, hogy esetleg valaki megjegyzi majd, hogy többször említettem a "nem untatást". :) Odaírtam, mert nem erről szólt a kérdés, meg tényleg nem akarok itt regényeket írni.

De egyébként teljesen igazad van, sokszor gondoltam már arra, hogy pszichológushoz kellene fordulni, ha nem is ezzel a konkrét dologgal, akkor ennek a kiváltó okaival - tulajdonképpen voltam is már kettőnél, de elég hülyék voltak, itt egyelőre befejeztem.

Egyébként néha pont erre gondolok, hogy milyen jó azoknak az embereknek, akik képesek tényleg minden forintot élére állítani (ahogyan anyai nagyanyám mindig tette, és ahonnan anyukám ezt megtanulta), mennyivel előrébb vannak az életben csak azért, mert nyugodtan élhetik - és mekkora felelőtlen marhaság azt eltaszítani, ami megadatott, és egyébként nem létező problémákat gerjeszteni.

Tényleg átlagolni kellene kettőnket, két véglet sosem túl jó, bár azt hiszem, ha téged ez nem zavar túlságosan vagy nem túl kényszeres dolog, akkor messze te jártál jobban. :)

A vicces az, hogy engem is mindig érdekeltek a pénzügyek, szintén autodidakta módon tanultam hozzá én is, de sosem ültettem ét a gyakorlatba. :)

Azt hiszem azért írok erről ennyit, mert az egyetlen, akivel erről beszélni tudok, az az anyukám, aki ezt élőben látta sokáig apámmal.

Mivel ezt kb. senki nem tudja rólam, kívülről meg nem látszik, ezért ha véletlenül el is mondtam 1-2 embernek, akkor kb. 2 szóban.

Meg azért is, hogy magamnak itt dokumentáljam, hogy megint milyen hülye voltam, mindenképp jó lesz visszanézni (néha azért szómenésem van, ez ilyen introvertált dolog :) ).

Most úgy gondolom új korszak jön, meglátom mi sül ki belőle.