SZÉP kártyáról “eltűnik” a pénz egy bizonyos idő után ha nem használjuk fel?
Úgy hallottam régen úgy volt, hogy 2 év után visszautalták a fennmaradt összeget a munkáltatónak, ha az nem lett felhasználva, de úgy tudom, ez megváltozott, viszont most is van határidő rá.
Ha én most pl nem használom le a Cafeteriamat a következő 2 évben, mondjuk csak 2024 nyarán akarnám, akkor mondjuk 400 ezer forint csak úgy eltűnik addigra?
Vagy havonta elkezdenek levonni egy havi összeget?
Esetleg akármeddig felhasználható?
Nem megy vissza sehova, és nem tűnik el.
A "határidőben" fel nem használt összeg után a bank díjat számít fel.
2 évig nincs semmi. Azt az összeget, amit 2020-ban töltöttek rá fel, idén májusig veszteség nélkül elköltheted. Ha a határidőből kicsúszol, akkor kb 3% díjat számolnak fel a lejárt összegre, de nem megy vissza a munkáltatóhoz.
Viszont nem értem, hogy lehet most fel nem használt egyenleg, mikor egyrészt átjárható a 3 alszámla, másrészt élelmiszerre is elfogadják...
6
Nem tudom mire gondolsz. Az én esetemre?
Én gyűjtöm rajta a pénzt egy "eseményre", étterembe, de ez nem most lesz, így a jelenlegi "átjárás" már valszeg nem lesz érvényes. Tehát nem mindegy, hogy van rajta 150 ezer a vendéglátáson, vagy rajta marad pl 300 ezer forint.
5-6-nak igazuk van, kicsit jobban utána kérdeztem. Nem veszik vissza, csak havi X %-ot levonnak. Hálistennek. :)
"Év végéig átjárhatóak maradnak az alszámlák"
Évvégéig biztosan nem lesz lagzi. :D Eleve baromi nagy hülyeségnek tartom, hogy egy egy zseben van maximális éves keret, ami után abban az évben csak másik zsebbe lehet utalni. Ez ilyen Fidesz dolog gondolom. Eleve minek kellenek zsebek? Menjen minden egybe.
Ha pl nekem a kaja a legfontosabb, miért nem gyűjthetem csak azon például a pénzem. Akkora hülyeség. :D
Ha pénzben utalnák ki, akkor is kajára költeném.
"Évvégéig biztosan nem lesz lagzi"
Akkor két dolgot tehetsz:
1. Vagy kifizeted előre most
2. Vagy csak a vendéglátás zsebbe kérsz pénzt
Egyébként ha csak jövőre lesz lagzi, akkor még nagyon korai az éttermet szervezni. Mi szeptemberi lagzira márciusban kezdtünk el éttermet keresni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!