Adósság - öröklés lemondása úgy, hogy még az örökhagyó életben van?
Sziasztok,
A következő a helyzet: a barátnőm apja végrehajtás alatt áll. Mivel nem árulja el hogy mennyi az összeg, ki felé tartozik, stb. és nem is hajlandó utána nézni, ezért aggódni kezdtem, hogy az esetleges halálával átszáll ez a tartozás a barátnőmre, és mivel házasságot, gyereket is tervezünk, így rám / a gyerekekre is.
Kérdésem az lenne, hogy van-e valami módja, hogy nyilatkozunk, hogy nem szeretnénk élni az öröklés lehetőségével (hiszen csak adósság van, ellenoldal nincs), még úgy, hogy életben van?
Azt olvastam, hogy adósságot vissza lehet utasítani, de mi van, ha a törvény megtiltja ezt akkor, amikor már meghalt? Ezért szeretném még azelőtt ezt meglepni.
Örökölni akkor lehet, ha az illető MEGHALT. Addig nem lehet örökölni - tehát lemondani sem lehet addig az örökségről.
Ha pl. van egy 30 milliós lakása és azt eladja életében és elkölti, ahhoz sincs - elvileg a gyerekének semmi köze - életében azt csinál, amit akar a SAJÁT TULAJDONÁVAL. Ha bejelzálogoztatja a lakást, akkor a lakást és a tartozást is megörökli a gyerek.
Lemondani addig lehet, amíg él, utána visszautasítani lehet.
De megnézem az arcodat, ha most lemondatod a csajt, és kiderül, van 500e adósság, meg 50millás vagyon 😂
Nem értem, minek izgulok előre ezen, kérdező.
Ha apuka meghal, és csak tartozása van, akkor majd visszautasítjátok és kész, senki nem kötelező rá, hogy ti fizessétek ki a felmenőkkel tartozását.
Ha kiderül, hogy van valami ingó Ság meg ingatlan is, majd eldöntik, hogy ezt többért tudjátok-e értékesíteni, mint a tartozást. Ha nem, akkor szintúgy lemondtok róla és ennyi.
Nem kell ráparázni a dolgokra 20 évre előre, nem fogsz se hitelt, se tartozást megörökölni úgy, hogy ne lehessen visszautasítani.
Tényleg nem kell ezen parázni már most.
Olyat nem fognak soha törvénybe hozni, hogy az örökös nyakába öntik kötelező jelleggel a sz@rt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!