Otp netbankba technikai probléma miatt nem lehet belépni. más volt már így hogy napokig nem tudta használni?
felhívtam az ügyfélszolgálatot, azt mondták töröljem a böngészőben az előzményeket, de nem segített.
másik számítógépen se enged be, de megpróbáltam az én netbankommal azzal mindkét gépen be tudtam lépni
még egyszer beszéltem velük megint ezt mondták, illetve mondtam nekik hogy másik netbankkal meg be tudok lépni.
erre azt mondták hogy várjak.
volt már valaki aki így járt? mi volt a megoldás?
választ előre is köszönöm!
"másik számítógépen se enged be, de megpróbáltam az én netbankommal azzal mindkét gépen be tudtam lépni"
Akkor mégis kinek a netbankjával akartál belépni? Mert ha nem a sajátoddal, akkor nyilván nem jó adatokat adtál meg (azonosító, számlaszám, jelszó).
akkor részletesebben:
anyu akar átutalni, nem tud a netbankba belépni
ő netbankjával megpróbáltunk belépni egy másik számítógépen, nem sikerült
majd az én saját netbankommal megpróbáltam belépni mindkét gépen azzal be tudtam lépni
ha nem jó jelszót vagy azonosítót adok meg, akkor azt írja ki hogy helytelen a jelszó vagy az azonosító, nem technikai hibát írna ki.
azért kettőig még tudok számolni =)
Van netbank szerződése?
Jó telefonszám van megadva? Nem változtatott azóta telefont? Lehet, azért nem sikerül, mert a belépő kódot nem tudja a telefonjára kiküldeni.
Csak tippelek, de ha Te be tudsz lépni, én is be tudok lépni (most fizettem egy csomó mindent), akkor nyilván nem az OTP-nél van a hiba, hanem valami anyukád adataival nem stimmel.
van szerződése korábban már utaltunk
ebből adódva a telszám jó, nem változott
a belépő kódot el se küldi mivel technikai hiba miatt be se tud lépni
fent már írtam: ha nem megfelelő jelszót vagy azonosítót adok meg, akkor azt írja ki hogy helytelen a jelszó vagy az azonosító, nem technikai hibát írna ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!