Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » Nyugdíjfolyósító igazgatóság...

Nyugdíjfolyósító igazgatóság 3 hónapja nem utal, mit tegyek (árvaellátás)?

Figyelt kérdés
A nyugdíjfolyósító igazgatóság márciusban lesz három hónapja, hogy nem utal árvaellátást a részemre. z ügyes másfél hónapja indítottam el, viszont csak március elején szóval, hogy "probléma van az egyetemmel kitöltött papírral, ezért visszküldték hiánypótlásra". Ekkor bementem és egy jogviszony igazolással elindítottam az ügyet, illetve másnap az egyetem is küldött nekik egy jogviszony igazolást. Ez volt két hete. Azóta nem válaszolnak az emailomra, nem vesznek fel telefont és most nem tudom mi legyen, mert az árvaellátás a jövedelmem nagy részét töltötte ki. Volt valaki ilyen esetben? Amikor jártam benn utoljára azt mondták az ügy elindítható, de azóta is semmi. Pedig elvileg már meg kellett volna érkeznie, még akkor is, ha bevérták az egyetemtől küldött igazolást. Nem tudom, hogy hogy érhetném el őket, mert jelenleg nem vagyok Pesten.
2020. márc. 23. 22:20
 1/2 A kérdező kommentje:
Kicsit értelmetlen lett. A lényeg, hogy az ügyet több, mint másfél hónapja, (lehet lassan kettő), hogy elindítottam, és csak március elején küldtek levelet, hogy hiánypótlásra van szükség.
2020. márc. 23. 22:22
 2/2 anonim válasza:

Ajánlott levelet adj fel nekik.

E-mail és telefon felejtős... régen én is sokat emaileztem velük meg telefonálgattam, de abból nem lett semmi.

2020. márc. 23. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!