Az lehetséges, hogy a bankszámlámon levő pénz összege különbözik attól, ami a netbankban a havi lebontásban megjelenik?
Szállást foglaltam pár hete, ahol a személyes fizetési módot választottam ki, mégis előre levonták a számlámról az adott összeget. A netbankban azonban ez a pénzmozgás nem jelenik meg a részletes lekérdezésnél.
Elképzelhető, hogy csak valahogy le lett kötve az a pénzösszeg, amihez addig nem férek hozzá, aztán majd személyes fizetésnél visszautalják? (Készpénzzel szerettem volna fizetni.) Kicsit aggódom, mert nem szívesen veszteném el a kérdéses összeget, meg aztán már több e-mailen keresztül is megpróbáltam kapcsolatba lépni velük az elmúlt hetek során, de még egyikre sem érkezett válasz, ami mindenképp furcsa.
Booking.com-os, 7 körüli értékelésű szállásról van szó, nem hinném, hogy trükköznének, de pár megnyugtató szó mindenképp jólesne.




















Bookingos foglalásnál 2 féle verzió van:
- van a vissza nem térítendő foglalás, ez olyan, hogy rendszerint foglalás után a TELJES összeget felszámítják (ez rendszerint kicsit olcsóbb)
- és van az ingyenesen lemondható x ideig (ez kicsit drágább)
Nos, én az utóbbit foglaltam ( rajtam kívül álló okok miatt nem biztos az utazás, de ez még novemberben kiderül). Szintén személyesen, a szálláson történő fizetéssel - mivel euróban van a pénzem - ennek ellenére a foglalás közben derült ki, hogy előre fizetés szükséges.
A kitételnél az van, hogy ha a foglalás előtt 2 hétig lemondom, akkor ingyenesen lemondható, ha a foglalás előtt 2 héten belül, akkor 30 % felszámítható, míg végül, ha nem jelenek meg, akkor a TELJES ÖSSZEG felszámításra kerül.
Mivel nem vagyok hajlandó úton-útfélen mindenféle ismeretlen szállásnak megadni a bankkártya adataimat, ezért webkártya adatokat adtam meg (rajta picivel több összeg, mint a 30 %) .
Nos, a foglalás másnapján bizony-bizony szépen "leszedték" a 30 %-ot (holott ugye ingyenesen lemondható x ideig). Nem, nem zárolták, hanem rendesen eltűnt a pénz róla ( a 30 %-nak megfelelő összeg)
Meg kell, hogy mondjam, hogy mivel nem kis összegről van szó (karácsonyi időszakban foglalás), elég felháborítónak tartom, hogy leszedték a pénzt és közel 2 hónapig ők fogják használni - és majd csak az ottlétem után fogják visszautalni, valamikor januárban.
Nem tetszik ez a rendszer, úgyhogy ha így megy tovább, nem biztos, hogy szeretni fogom a Bookingot.
Lehet lehúzni :D










5-ös, javaslom, olvasd el még egyszer figyelmesen, amit írtam:
"Mivel nem vagyok hajlandó úton-útfélen mindenféle ismeretlen szállásnak megadni a bankkártya adataimat, ezért webkártya adatokat adtam meg (rajta picivel több összeg, mint a 30 %) ."
Pontosan tudom, hogy NEM A BOOKING VONJA LE, csak értelmezni kellene, amit leírtam.





Ezt a rendszert viszont a Booking fejlesztette így ki - régen lehetett ingyenesen foglalni és nem kapták le az összeget 2 hónappal előtte.
Most a következő a rendszer: teszek egy foglalást vissza nem térítendővel, és erre levon a szállás 150 ezer ft-ot, s 2 hónapig használja. Ha mégsem tudok elutazni bármi miatt, akkor ODA A 150 EZER FT, bukta, ha egy hónappal előtte mondom le, akkor is - szóval aki szerint ez normális rendszer, annál valami nagyon nem stimmel.
Igen, ha utazás előtt 1 hónappal előtte mondom le, akkor is bukta a 150 ezer ft.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!