Diákhitelt érdemes megtakarítási céllal felvenni?
Szóval az a helyzet, hogy nekem semmi megtakarításom nem lesz amikor megkapom a diplomámat és őszintén ez engem nagyon-nagyon zavar és aggaszt is.
Nem volt szükségem diákhitelre eddig, de arra gondoltam, hogy most felveszem és félreteszem az összeget, hátha szükség lenne rá valami okból. Egyről a kettőre élni elég rémes, tudom, másoknak sincs sok választása a legtöbb esetben, de a diákhitel még mindig kedvezőbb hitel bármilyen személyi kölcsönnél, ha egyszer beütne valami és én előre gondolkodom.
Annyira szerencsés a barátnőm, aki diploma nélkül is az utolsó félévében (ami csak a szakdolgozatról szól náluk) havonta majdnem nettó 300 ezret keres. Minimum 1-2 millió ft megtakarítással vág ìgy bele az életbe és sosem lesznek anyagi gondjai, de nekem sajnos csak a bölcsészkarra van eszem, a mérnöki kar számomra olyan, mintha én állnék a 0-án, aki meg azt elvégzi, meg a 100%-on.
Rémesek voltak ezek az egyetemi évek számomra, az önértékelésem nagyjából a béka popsija alatt van, mert azt érzem, hogy nagyon nem éri meg ennyi éven keresztül gürcölni ezért a szakmáért amivel Magyarországon szintén nem lehet jól keresni.
Apa szerint egyszerűbb lenne, ha itthagynám az országot és azzal vége lenne az anyagiakkal kapcsolatos szorongásomnak. Hát nem tudom. Látván az itteni helyzetet, tényleg egy szenvedésnek érzem az egészet. Attól nem félek,hogy nem lesz munkám, de nettó 200-nál még a szüleim is többet keresnek, pedig diplomájuk sincs...
8,9: Szerintem a kérdező lány.
Kérdező, ilyen stílussal leszel pszichológus? Nem csoda hogy alig-alig lehet olvasni pozitív véleményt a szakmáról... Nem bunkóztam, te sértődsz meg, mert nem az önigazolást kaptad. Nem pont ilyesmiket kellene tanulnod?
Na most meg átestél a ló túloldalára:)
Két kérdésem lenne, mi köze a megtakarításokhoz a kis mellnek? Csak nem a testedből akarsz mellékest?
Másik kérdés, ha most "csak" 60.000 plusz ösztöndíjat keresel, akkor miből van önellátó? (Tényleg érdekel, mert ennyiből szobát is bajosan tudsz kivenni egyetemi városban, nemhogy még enni is belőle)
Na jól van, maradok a Cukri megnevezésnél, mert nevetségesen értetlen vagy és a fantáziád se sok. Volt egy másik válaszoló, aki azt hitte pasi vagyok és a kis péniszem kompenzálnám. Leírtam neki, hogy csaj vagyok, és nem érdekelnek a testrészeim. Kb. Ennyit akartam kifejezni.
Ja és azért nincs fantáziád, mert látom szerinted minden egyetemista albiban lakik és van legalább havi 100 ezer forintja, amiből megélhet/elverheti. Hát nagyon tévedsz. Nem albiban lakom. :) De lehet soha nem is voltál egyetemista így honnan is lehetnél képben.
Egyáltalán nem hülyeség amit írtál eredetileg kérdező, de észnél kell lenni!
A diákhitel kamata mindig is nagyon alacsony volt (igen, volt 8% is, de akkor más hitelek kamata 25% volt! Most 2%, más hitel meg 6%).
Én alapvetően hitelellenes vagyok, de lehet olyan élethelyzet mikor megéri a diákhitel, mert annyira kedvező.
Pl. csúsznál egy félévet az egyetemen, mert annyit kéne dolgoznod hogy megélj, helyette felveszed, és hamarabb végzel.
Egy a lényeg: ha felveszed ne kezdj el költekezni, mondván most van pénzed! A hitel tényleg csak arra van hogy túléld a nehezebb időszakot, vissza kell majd fizetned.
Két diplomám van, úgyhogy ezt benézted:)
Az a baj, hogy már csak személyeskedsz...
Nem válaszoltál a kérdésekre...
Gondolom nem véletlen
67%
Ja, a személyeskedést én kezdtem, aha. Értelmes érvelés helyett nem egyszer teljesen hülyének néztél. Most akkor mindketten csak savazzuk egymást szerintem...
1. "Bízom benne, hogy valami büfészakon vagy első éves.
Leendő értelmiségiként ez a gondolatmenet elég gáz.
Hitelt felvenni azért, hogy az legyen a megtakarításod..."
2."Mert a mostani laptopoddal mi baj?
Javíttatni is lehet ám...
Szerintem te ezt már eldöntötted, ha megerősítés kell csak, akkor facebookra írd ki inkább, ne ide"
3. "Kérdező, ilyen stílussal leszel pszichológus? Nem csoda hogy alig-alig lehet olvasni pozitív véleményt a szakmáról... Nem bunkóztam, te sértődsz meg, mert nem az önigazolást kaptad. Nem pont ilyesmiket kellene tanulnod?"
Jaj hogy kérdeztél? Tényleg?
"Két kérdésem lenne, mi köze a megtakarításokhoz a kis mellnek? Csak nem a testedből akarsz mellékest?"
Nem vagy képes felfogni, miért írtam a testrészeimről a másik válaszolónak, ami értelemszerűen nem Neked szólt, így nem kell megértened se igazából. Értetlenkedő, ostoba kérdésre miért válaszoljak bármit is?
"Másik kérdés, ha most "csak" 60.000 plusz ösztöndíjat keresel, akkor miből van önellátó? (Tényleg érdekel, mert ennyiből szobát is bajosan tudsz kivenni egyetemi városban, nemhogy még enni is belőle)"
Írtam, hogy nem albiban lakom. Innentől használd a fantáziád. Amúgy mi köze ennek a kérdéshez?
Figyelj, ahhoz, hogy miért leszek pszichológus, mit akarok kezdeni a testrészeimmel, hol lakom, hogy megélek a pénzemből SEMMI KÖZÖD. A kérdésem szempontjából csak az volt lényeges, hogy nem tudok félretenni, és zavar ez az egész, jobban érezném magam, ha lenne valamennyi pénzem, és a diákhitellel lehet okosan bánni, még akkor is, ha sajnos hitel. Te meg bunkó stílusban faggatózol, de minek? Nincs jobb dolgod?
Az a helyzet, hogy ha a való életben képes lennél ilyen stílusban megmondani a frankót vadidegen embereknek, azzal sok elismerést nem vívnál ki magadnak. Persze interneten könnyen nagy a szája az embereknek. :D 2 diploma ide vagy oda, attól nem lesz az ember valaki. Én nem a diploma miatt választottam a pszichológiát, hanem mert diploma nélkül legálisan nem lesz az ember pszichológus. Én mindig is ezt akartam csinálni, az már más kérdés, hogy sok évet kell tanulni, hogy feljusson az ember a ranglétrán valahova. Ha meg van 2 diplomád, külön ciki, hogy ennyire értetlen vagy. De mindegy.
Nincs értelme tovább vitatkoznunk, mert ez nem értelmes vita, csak egymás savazása. Te gondolsz A-t, én B-t. Egyszerűen imádom, ha valaki értelmes diskurzusnak tartja az ilyen parttalan vitákat. Kb. mintha egy giliszta akarna meggyőzni egy kutyát, miért jobb gerinctelennek lenni. Úgyhogy köztünk akkora szakadék van, hogy nincs értelme egymást bosszantanunk. Szia.
Igen, érdemes most felvenni. De ne szimplán a bankszámládon tárold hanem vegyél belőle állampapírt. Államkincstárnál tudsz nyitni ehhez ingyenes értékpapír számlát. Magasabb a kamat mint a diakhitel kamata, tehát mindenképp nyersz az ügyön.
Tehát így ingyen, sőt, haszonnal meglesz a folyamatos tartalékod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!