A mentesített keretösszeget napi szinten kell érteni, vagy éves szinten?
Az összes éves bért kell osztani az összes évi bejelentéssel.
Arra figyelj, hogy csak akkor 17.719 Ft a mentesített keretösszeg, ha szakképzettséget igénylő munkakörre vallja be a munkáltató.
Külön kell kezelni a szakképzettséget igénylőként kapott összeget a többitől.
Példa: Ha a napi mentesített keretösszeg 17.719 forint, és Te kaptál 80 ezer forintot egész évben, amit 4 napnyi munkával hoztál össze, akkor 4 nap x 17.179 = 70.876 forint "mentes", a felette lévő 9.124 forint után pedig meg kell fizetned utólag a 15 % SZJA-t.
Lényegtelen, hogy hány helyen foglalkoztattak ilyen módon, a számítás ugyanaz.
Ledolgozott napok száma szorozva az adott munkakörre irányadó mentesített keretösszeggel. Ha a kapott bér ezt túllépte, akkor a feletti részre van fizetnivalód, ha nem lépte túl, akkor a bevallásban sem kell feltüntetned.
Példa:
Egyik cég foglalkoztat 11 napot segédmunkásként, amire kapsz naponta 12 ezer forintot, tehát összesen 132.000 forintot.
Majd egy másik cég foglalkoztat ácsként 16 napot, amire kapsz naponta 17.200 forintot, tehát összesen 275.200 forintot.
Az első cégnél a minimálbért vesszük alapul, mivel a segédmunkához nem kell legalább középfokú végzettség.
Tehát az első cég esetén a mentesített keretösszeg 11 nap x 11.960,- = 131.560 forint.
Mivel Te 132.000 forintot kaptál (tehát többet), ezért a különbözet után van SZJA -> 132.000 - 131.560 = 440 forint x 15 % = 66 forint.
A második cégnél már kell legalább középfokú végzettség az ács munkához, ezért a mentesített keretösszeg napi 11.960 forint helyett napi 15.548 forint lesz.
16 nap x 15.548 = 248.768 forint.
Te kaptál 275.200 forintot (tehát többet), ezért a különbözet után meg kell fizetni az SZJA-t -> 275.200 - 248.768 = 26.432 x 15 % SZJA = 3.965 forint.
Ha a mentesített keretösszeg alatt kapsz valamelyik esetben, vagy mindkét esetben, akkor nyilván azoknál nem keletkezik SZJA-fizetési kötelezettséged.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!