Ha day traderként kereskedek devizapárokkal, kriptóval, akkor érdemes lehet off shore cégben gondolkoznom, vagy külföldön dolgozni, ahol kevesebb vagy nincs adó?
Jelenleg egyéni vállalkozó vagyok, de biztosan ki fogok futni a keretből, és elérem a maximumot nyár elejére.
Katás vállalkozó nem lehetek, mert van még hallgatói jogviszonyon, de mindegy is, mert itt is többet keresek, mint a keret felső határa.
Jelenleg a bevételem 60%-ka után adózok kb 42%-ot, ami rengeteg.
Kft-t nem akarok alapítani, sőt, sajnos későn ugyan, de rájöttem, hogy az eddigi adóbefizetésem is szinte felesleges volt.
Nemrég tudtam meg, hogy az offshore létezik, illetve vannak országok, ha jól tudom ilyen például Ciprus, ahol 0% az adó erre a tevékenységre.
Na most, mivel én kizárólag online dolgozom, ezért egy ip cím módosítással legális lenne, ha kintre adóznék? Vagy ki kell költöznöm és ott kell élnem évente 4-6 hónapot esetleg?
Igazából az is belefér, mert ha kinti albérletet vagy “nyaralót” tartok fenn, az is sokkal kevesebbe kerül, mint itthon a befizetett adóm.
Könyvelőkkel beszéltem már, de egyáltalán nem volt szerencsém még olyannal találkozni, aki ért ezekhez.
Ha belekérdezek ilyesmibe, hebegnek, habognak, majd elkérik a semmire a 30 ezres díjukat, amit nagyon unok már.
Offshorral kapcsolatos cégnél voltam már tanácsadáson, de nekem kicsit bűzlik.
Olvastam, hogy legális, de akkor is fura, hogy ilyen létezik.
Nekem az lenne a célom, hogy itthon tudjak élni legfőképp, minimum évente 6 hónapot, és nyugodtan tudjak aludni.
Akár adózok is rendszeresen, nem ezzel van a baj, hanem azzal, hogy vannak költségeim is, amiket nem tudok elszamolni.
Céges tőkével kereskedek, aminek a 10%-át én finanszírozom, de a szerződésem a kifizetett profit után alkalmazotti viszony. Így kriptóra sem tudom a sima 15%-os szja-t befizetni, ott is kell szochot, tb-t, stb..
Közben mondjuk egy 100.000 dolláros számlában van 10.000 dollár tőkém, amit bukok, ha a céges számlán a veszteségem eléri a -10% ot, azaz én bukok, de a cég nem.
Ha nyerek viszont, akkor a cég mellé adja a profitom tízszeresét.
3# na pont ettől tartottam.
Nyugodtan akarok aludni, viszont biztosan létezik olyan megoldás is, amit kifejtettem, hogy ki is költöznék akár pár hónapra, ha megéri, és lefedi az a 4-6 hónapnyi kint élés azt, hogy csak oda adózzak.
" ha megéri, és lefedi az a 4-6 hónapnyi kint élés azt, hogy csak oda adózzak."
Magyar allampolgarkent, hacsak nincs tovabbi allampolgarsagod, mindig adoalany leszel MO-n, szoval ez a 6 honapozasos sztori nem relevans. amit MO teruleten keresel meg, az itt (is) adokoteles.
6# szóval, amennyiben magyar állampolgár vagyok, de külföldön alapítok céget, ami az egyedüli bevételi forrásom, akkor is adóköteles vagyok és ide fizetem az adót?
A tevékenységem online. Simán működhet egy külföldi számítógépen keresztül, távolsági irányitásból. Mondjuk teamvieweren keresztül.
Vagy bármi hasonló megoldás az, ami érdekel.
"A tevékenységem online. Simán működhet egy külföldi számítógépen keresztül, távolsági irányitásból. Mondjuk teamvieweren keresztül."
A kereso tevekenyseget te magad vegzed. Most ezt letagadhatnad, de akkor visszakanyarodunk az esetre, amikor hazudnod kell azert, hogy ne kelljen adot fizetned.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!