Jövőnyáron 1.5millióból hova mennétek nyaralni 3fő/1hét?
Meg soha nem voltunk külföldön.
Leginkabb tengerhez mennénk.
Repülővel.
Ciprust imádom, de ennyit nem költenék rá. Mármint ennél jóval kevesebből is nagyon jól el tud lenni ott egy hetet 3 ember. Ráadásul ott nyáron borzasztó meleg van, inkább késő tavasszal vagy ősszel mennék, ettől függetlenül ha nem július-augusztus a terv, akkor csak ajánlani tudom, szuper hely.
Én személy szerint Szardíniát próbálnám meg ennyiből, igaz, hogy azt még csak képen láttam, de nagyon szépnek tűnik, viszont úgy hallottam ismerősöktől, hogy drága, tehát az összeghez jónak tűnik.
Kanári szigetek is jó lehet.
Augusztusban az Azori-szigetekkel is lehet tenni egy próbát, ott sincs nagyon meleg, a víz is hűvös, de cserébe gyönyörű a természet.
Nem tudom, hogy alakulnak a repjegyárak, de ennyiből (ha a 3 fő 2 felnőtt+1 gyerek) lehet valami egzotikusabb úticél is összejöhet visszafogottabb szállással, attól függ, hogy mennyire vagytok bevállalósak első nyaralásnál. Meg ugye ez azért is nehezebb, mert sok helyen a nyár pont nem főszezon...
(Az én első saját szervezésem Mexikó volt, előtte csak közeli helyeken voltam irodával, ma már lehet nem merném ezt bevállalni 😀)
Mindebből világosan látszik, hogy a többiek HELYETTED milyen sok helyre mennének. Hiszen mindek más tetszik.
Az a minimum egy utazásnál, hogy aza ember tudja, miért éppen azt választotta. És tudja, mit miért nem választott. Enélkül nem érdemes elmenni, mert a pénz el lesz költve, cserébe semmi hozadék. Ekkor már kidobni az ablakon kisebb munka.
El kellene gondolkodni, valójában mit élveztek (így, hárman), mit szeretnéntek, mire vagytok kíváncsiak, mi okoz élvezetet. Ha ez megvan, lehet körülnézni a világban. Tanácsot kérni ekkor se érdemes, mert úgy sem tudod pontosan megfogalmazni, mi is töltene el elégtétellel, és ismét azt kapod, mi jó másnak. Kérdezni konkrét technolófiát kell, szervezésről, sorrendről, konkrét hely tulajdonságairól (bár aktuálisan a neten minden pontosabban megvan), "hogyan kezdjem"-ről és persze sok másról, de semmiképpen olyasmiről, kinek mi tetszene. Mert az neki és nem neked fog tetszeni. Ha mégis, neked is, az csupán véletlen. erre nem építenék másfél milliós utazást.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!