Befizettem egy magyar celebhez egy úgynevezett alakreform táborra, és a tábor a koronavírus miatt elmarad, azonban a pénzt nem hajlandóak visszaadni! Szétvet az ideg! Mit Tehetünk? Részletek lent.
Még novemberben befizettem majdnem egy millió forintot, az egész család ment volna ebbe az úgynevezett "alakreform" táborba húsvétkor Cubában, négy fő.
Ez nekünk nagyon sok pénz és a tábor elmarad a vírus miatt.
Egy szlovák utazási irodán keresztül szervezték le ezt az utazást Cubába.
Írtam a szervezőknek egy levelet viszonylag kedves hangvétellel, hogy szíveskedjenek visszaadni a pénzt, nem szeretnénk semmilyen alternatív megoldást, de ehhez képest ők csak azt erőltetik, hogy 2021 húsvétjára átteszik az egészet és egy forintot nem akarnak visszaadni.
Az ügyvédünknek ötlete sincs, hogy mit tegyünk.
Mondanom sem kell, hogy nem szeretnénk alternatív megoldásokat a pénzt szeretnénk visszakapni, nagy szükségünk lenne rá a jelenlegi helyzetben.
Eddig jó viszonyban voltunk a tábor szervezőjével, tehát ezt jó lenne megőrizni, eddig nem szerettünk volna fenyegetőzni.
Mi lehet a megoldás? Hogyan tudnám visszaszerezni ezt az egymillió forintot?
Köszönöm a segítséget!
Kérdező, ez tudom hogy off, és kötekedésnek tűnik, de teljesen komolyan mondom, miből van ennyi pénzetek.
Úgy értem, én és sok más ismerősöm rengeteget tanultunk, akar több diplomát szereztünk, idegen nyelveken beszélünk, és tudatosan építjük a karrierünket, igyekezve az élet minden területén talpraesettnek lenni. Ennek megfelelően viszonylag jól keresünk, és építjük is a vagyonunkat.
Viszont ha ilyen kamu fogyókuratáboroknak meg hasonlóknak bedőlnénk, akar karrier terén is, meg ilyen helyzetben nem tudnánk kiállni magunkért, akkor biztosan nem lenne 1 millió forintunk sem nyaralásra. Viszont egyre inkább latom, hogy van olyan csoport, akik a talpraesettség, tájékozottsag jelét sem mutatja, mégis viszonylag jól keres. Tényleg érdekelne hogyan, honnan?
Megnéztem az oldalt, fejenként 1 Milla.
Akkor 4 főre 4 millió volt?
Az korrekt.
Miért nem lehet a Balatonon megtartani, miért kell Kuba???
Ha neked Cubába kell menned celebbel, ahelyett, hogy megtanulnál magyarul, akkor ez a te döntésed volt.
Olyant nem mond egy ügyvéd, hogy tanácstalan. Abban a pillanatban be is csukhatja a boltot.
Az ismert celebet és párját nem ismerem, de közfelfogás szerint egész életük egy átverés. Mondom, ezt csak hallom, nem tényállítás.
De amit láthatsz tőlük, az is el kellene gondolkodtasson!
Nekem butáknak tűnnek, mint a tök.
Vis major esetén nincs felelős, nincs kit kártérítésre kötelezni. Ettől függetlenül illene biztosítást kötniük ilyen esetekre.
Adózásod egyébként rendben van? Hivatalos adatok alapján telik neked ilyen ostobaságokra?
Így van, buták mint a tök, élik a kis látszat életüket a látszat boldogsággal. A boltok nem mennek, de próbálják a látszatot fenntartani, hogy minden rendben. Tarha cuccokkal villognak. A pénzednek szerintem páá-t inthetsz...
Az meg milyen ügyvéd, akinek nincs ötlete erre az esetre? Keress másikat.
15-ös írása alapján akkor csak a foglaló volt az egy milla, amiről az eredeti kérdés szól?
Mert akkor az normális, hogy nem adják vissza, kevés helyen jellemző.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!