ÁLOMUTAZÁS,100 ezerből! Ti hová mennétek?
Sziasztok!
Egy számomra nagyon fontos kérdést illetően szeretném kikérni a tanácsotokat - egy tervezett utazásról van szó!
Képzeljétek, úgy néz ki, hogy legjobb barátommal jövő nyáron megvalósíthatjuk egyik régi vágyunkat, s ellátogathatunk külföldre!
Jó ideje terveztünk már hasonlót, de anyagi lehetőségeink magát az utazást eleddig nem tették lehetővé. Ám hosszabb gyűjtögetésünknek köszönhetően most végre sikerülhet a dolog!
A terv a következő lenne: jövő nyáron - júniusban vagy júliusban - elmennénk Nyugat-Európába! Hozzávetőlegesen 100 ezer forintunk lenne erre a célra – ebben az oda-vissza út, a szállás és az egyéb költségek is benne foglaltatnának!
A probléma nem is ezzel van, sokkal inkább a célváros kiválasztásával! Nem tudunk ugyanis dönteni! Nem tudjuk, hogy Lisszabonba, Londonba, Párizsba, Madridba, Barcelonába vagy esetleg Velencébe menjünk...
Tudom, nagyon bután hangzik a fenti felsorolás, hiszen ki hallott már olyat, hogy az ember nem tudja eldönteni mit akar? Ám rendkívül prózai oka van a dolognak: mindegyik ország és város érdekel minket, de minél többet olvasunk az adott helyről, minél több útifilmet tekintünk meg, annál inkább azon gondolkozunk, hogy talán mégiscsak máshová kellene utaznunk... S erre még csak rátesz egy lapáttal a sok-sok egyedi vélemény, hiszen sokan Párizst és Londont egy koszos világvárosnak tartják, sőt, a többi helyről sincsenek jó véleménnyel...
Úgyhogy én most arra szeretném kérni a tisztelt közönséget, hogy a fenti kondíciók ismeretében - tehát 100 ezer forintból, nyugat-európai utazás, nagyjából 3-4 napra - osszák meg velem tapasztalataikat!
Meséljétek el, hogy mit gondoltok a megjelölt városokról, mit tanácsoltok, miért beszélnétek le róla?
DE, ha egyéb francia, olasz, spanyol, brit vagy portugál hely mellett tennétek le a voksotokat, akkor se menjetek el komment nélkül!
A válaszokat előre is nagyon szépen köszönöm mindnyájatoknak!!! :)
P.S.: Reményeim szerint az, hogy miért mennénk a felsorolt városokba, s egyáltalán mit várunk tőlük, az a beszélgetés során majd kiderül! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Úristen, köszönöm szépen a sok-sok választ!!! A "regényírónak" mindenképpen írok, ha nem is priviben, de itt biztosan! :)
Erre még a mai nap sor kerül! Addig is várom a véleményeket! :)
Köszönöm szépen mindenkinek!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia!
Az általad felsoroltak közül mindegyik városban jártam már többször is.
(Meg még rengeteg más helyen is.)
Életed meghatározó élménye lesz, ha Párizst választod!
Természetesen a Disney-vel megfűszerezve!!
Prágát választanám másodikként, szépsége és olcsósága miatt.
...és holtversenyben természetesen Róma.
Velence, meg jövet menet útba esik, ha autóval mennétek.
Nem lehet megunni!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Szerintem 100 ezer forint nem valami sok... Lehet, hogy 50 eleg a repulore, de szamitani kell a varosi kozlekedesre is, szallasra, kajara... Es szerintem ebben ki is merul a 100 ezer. Ami sokat nyom egy utazasnal, azok a fakultativ programok, a belepok(+ fotojegyek). 30-40 ezret siman el lehet csak arra kolteni. Ha tenyleg meg akarjatok nezni az adott helyet akkor ezzel is szamoljatok. Ha nem mentek be sehova sem, akkor nem fogjatok teljesen megismerni a varost. Akar mit is valasztasz, nezz utana a neten a belepok arainak. Raadasul mindig vannak varatlan kiadasok.
En nem Magyarorszagon elek, de tolunk nem valosithato meg egy Barselonai/Londoni/Parizsi utazas ennyibol. Ami szoba johet az a Pragai korutazas utazasi irodaval(Praga,Karlovy Vary,Karlstein,Drezda), Eszak-Olaszorszag (Pisa, Firenze, Verona, Velence..), Isztambul, esetleg Roma busszal...
Erdemes az utazasi irodak ajanlatai kozott szetnezni, mert sajat szervezesben sokszor dragabban jon ki.
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat! Ígérem, most már reagálok rájuk, de sajnos az utóbbi napokban annyi gond szakadt a nyakamba, hogy...
De igyekszem! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!