Szerintetek mennyi esély van rá, hogy a biztosító
visszafizeti a lemondott utazásomat ebben az esetben?
Bővebben lent.
Figyelt kérdés
Mentem volna egy focimeccsre Spanyolországba egy utazási irodával, ki is fizettem mindent már 2 hónappal előre. Most jött el a napja és előtte való nap mondják nekem, hogy senki más nem foglalt erre az utazásra, csak én. Tehát full egyedül kellett volna boldogulnom egy idegen országban úgy, hogy még eddig sosem ültem repülőn, nyelvet sem beszélek. Csak egy kontaktom lett volna, aki Magyarországon tartózkodik és vele tudtam volna tartani a kapcsolatot és ennyi. 3 éjszaka lett volna Spanyolországban. Végül hosszas gondolkodás után lemondtam, betegségre hivatkozva és elmentem orvoshoz igazolásért, 3 napra adott. Mert ugyebár azt mondták, hogy így van esély arra, hogy a biztosító visszatéríti az összeget. Szerintetek van esély arra, hogy visszafizetik, vagy elbuktam a pénzem?
#7 Kérdező, én védtelek meg fent, de ebben nem adok neked igazat. Aki csak lázas, az el tud utazni, ha akar. Oké, nyilván nem a pandémia legdurvább hulláma alatt, amikor mindenhol mérték a testhőt, de ilyen apró-cseprő problémákkal foglalkozni nem az iroda hatásköre. Egyébként lehet kötni útlemondási biztosítást, de az is csak indokolt esetben fizet, arra nem, hogy beijedtél.
2022. máj. 11. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
12/32 anonim válasza:
Majd vissza fogják, nem gyorsvonat, 30 napjuk van rá
2022. máj. 11. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
13/32 A kérdező kommentje:
#11
Nem lázt mondtam, hanem hányás hasmenés. Az csak egy pelda volt.
2022. máj. 11. 14:16
14/32 anonim válasza:
Azzal is el lehet, mellesleg felettébb erdekes hogy pont akkor lettél " beteg" mikor közölték hogy egyedül kéne menned, hidd el, ők sem idióták
2022. máj. 11. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
15/32 A kérdező kommentje:
#14
Értem, de nem kaptam meg a szolgáltatást. Ha egyedül vagyok, akkor ne "szervezzék" meg. Csoportkísérő benne van az árban, erre fizetnem kellett volna neki külön, hogy csak engem eligazítson.
2022. máj. 11. 15:10
16/32 A kérdező kommentje:
De azt is akkor mondták, hogy egyaltalan plusz penzert van csoportkisero, mikor mar nem volt idom felerni a repterre.
2022. máj. 11. 15:11
17/32 anonim válasza:
Ragozhatjuk, de aláírtál egy utazási szerződést. Vagy ha online intézted, akkor bepipáltad, hogy elolvastad, értelmezted, és el is fogadod a tartalmát. Abban benne van, hogy milyen feltételekkel térítenek vissza bármit is.
2022. máj. 11. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
18/32 anonim válasza:
Kérdező!
Az utazási irodáknál van egy alapszabály, hogy amennyiben nem jön össze a megfelelő utasszám, akkor nem indítják el az utat mert nekik ráfizetéses lenne. Ebben az esetben a teljes összeget visszautalják mindenkinek.
Az orvosi igazolás ebben az esetben (is) teljesen felesleges volt.
Meg kellene nézned a saját szerződésedet, hogy ez szerepel-e benne vagy valami teljesen más.
2022. máj. 11. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
19/32 anonim válasza:
Ha többen jelentkeztek volna, akkor ment volna veletek idegenvezető?
2022. máj. 11. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
20/32 A kérdező kommentje:
#19
Akkor igen.
Így teljesen egyedül mentem volna, csak egy telefonos kontaktom volt, akit hívhatok és ennyi. Ott a helyszínen teljesen egyedül lettem volna. A csoportkísérő benne van az árban, ez a szerződésben is LE VAN ÍRVA
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!