Hétfőn utazom Liverpoolba repülővel, és tiszta ideg vagyok. Kisgyerekkoromban ültem egyszer repülőn. Csak én parázom ennyire?

Amúgy én nem tudom, h mások mennyire paráznak vagy sem, de azt tudom, h én qurvára nem paráznék, hanem épp az ellenkezője. Én nagyon várnám, mint egy leendő nagy kalandját az életemnek. És tökre örülnék neki, ha még egyszer lehetőségem lenne vhova repcsivel menni.

Am meg mind2 tesóm is ült már repcsin, nem is egyszer. És még soha nem lett semmi bajuk.

Én életemben 2-szer utaztam repcsin, idén januárban, amikor Svájcban voltam, oda-, ill. hazafelé. De azt tudom, h életem legnagyobb kalandjai és legjobb élményei közé tartozik. Különösen az odaút. A visszaút is izgalmas volt, de ott már nem hatott annyira az újdonság erejével, mert előtte 3 nappal volt már részem benne egyszer. (Lehet am, h ebben az is szerepet játszik, h az első utazás este volt, már sötétben, a második meg fényes nappal.) Az első viszont csodálatos volt.

De nekem előtte se az volt a reakcióm rá, h paráztam volna... Hanem épp, h nagyon-nagyon vártam. Már 2 héttel előtte is csak arra tudtam gondolni, h repcsizni fogok, és tökre fel voltam dobva... Csak úgy számoltam vissza a napokat... xD De be is jött a várakozásom. Az annyira csodálatos volt, amikor lassan beindul, mint egy busz, majd kiérve a már egyenes tényleges kifutópályára, elkezd gyorsulni, majd elemelkedik a talajtól... És nemsokára felülnézetből látod a házakat, az utakat, majd már csak egy ezüst csík a Duna... Majd átmész egy nagy felhőrétegen, és onnantól egy nagy fehér habtengert látsz, ha kinézel, ami olyan jól néz ki, úgy belekavarnál... xD És rájössz, minden mindennapi időjárási jelenség mennyire csak a mi világunkban, gyakorlatilag csak ez alatt a felhőréteg alatt értelmeződik...

Ültek ott olyanok a repcsin a közelemben, akik már nagyon sokadszorra utaztak repcsivel, mert eleme a munkájuknak. Ők már olyan közömbösen kezelték, kb. mint ahogy én minden reggel felszállok a buszra. Szal meg lehet szokni. És neked azért ilyen nagy ügy ez, mert még nem vált természetessé. (Azért viszont sajnállak, h nálad ezek szerint nem ritka jó, hanem ritka rossz élmény lesz. Mert úgy állsz hozzá.)

Amúgymeg volt szó arról, h igazából az előtte való tortúra a tehertétel... Hát sztem igazából az is élvezhető, ha az ember nem nyűgként áll hozzá, hanem kalandként. Nekem sikerült ezt is élvezni. Mert a helyzet ritkaságának az érzete, meg a repülőtér hangulata fel tudja dobni az embert. (Engem elvarázsolt ez a nemzetköziség, ami ott olyan tömény, és az, h ott 5 percente megfordulnak olyan gépek, amik ilyen óriási földrajzi távolságokat képesek olyan rövid idő alatt áthidalni... És pár órával ezelőtt még egy másik országban voltak, és lesznek is még...) De most komolyan, sztem tök izgalmas a csekkolás is, meg amivel felszállítanak, akár busz, akár ilyen hernyószerű alagút... És aztán ahogy az ember elhelyezkedik...

(Én azt tanácsolom am a kilátás szempontjából, h a szárny mögé ülj közvetlenül. Ekkor látod is a szárnyat, ami érdekes lehet. Viszont nem is az van, h eltakarja a földre való kilátást.)

xDDD

A következtetésed, miszerint ha maga a repülés élmény, akkor már tökmindegy, h hova jutok, hibádzik. Mellesleg teljesen logikátlan következtetés.

Attól, h már maga a repülés is élmény lenne, még nem mondtam azt, h csak az lenne az élmény egy utazásban, vagy h ha repülhetek, már nem számít semmi más, és már lesz*rom, h hova jutok. A 2 dolog (h élvezzem magát a repülést is, meg h legyen vmi célom is vele) nem zárja ki 1mást. Szóval nem kéne azt a következtetést levonni, h ha azt mondom, h magát a repülést is élvezem, azzal már azt is mondtam, h tökmindegy, h hova jutok. Mert nem. Januárban is azért utaztam, mert volt vmi célom ott, ahova mentem (nem is mindennapi). Attól, h szeretek repülni, még életem is van hosszútávon gondolkodva is, amiben a repülés csak egy esetleges eszköz a céljaim eléréséhez. Szerencsére olyan, ami nálam a kellemes és hasznos összekötését jelenti. De ettől még nem lehet feltüntetni egy eszközt célnak. Az nem cél önmagában, h repüljek, így csak ezért (egyéb cél nélkül) nem mennék egy olyan országba, ahova filléres a repjegy ugyan, de csak kettévágná az életemnek azt a fejlődési vonalát, ami eddig már beállt, nem pedig segítené.

Attól, h vki azt írja le, h élvezi önmagát a repülést is, még nem kéne gúnyolódni vele, és úgy állni hozzá, h akkor már bárcsak elrepülne innen a p*csába, mondjuk vmi jó kis harmadik világ-beli országba, ahol mondjuk jól kinyírnák. És nem kéne kiforgatni a szavaimat se.

Én meg am nem azt mondtam, h nem lesz hatalmas élmény annak a számára (is), aki parázik tőle. Nem az élmény méretéről beszéltem, hanem h mennyire pozitív. (Ja, és am nem csak a pozitív élmény élmény.) Ezzel pedig az volt a célom, h egy kicsit provokáljam a kérdezőt, h azt mondja erre, h „de igenis, mégis jó élmény lesz nekem is!!”... Szóval h mégiscsak megkölcsönözze a dolognak a pozitivitást.

Am meg sztem akkor se olyan rossz az, h sokat kell várni az odaéréstől a repcsi indulásáig. Aki esetleg sokat utazott már, annak sokadszorra már lehet, h tényleg unalmas. De első pár alkalommal semmiképpen... Az élethelyzet és a környezet mindenképpen izgalmassá teszi sztem minden percét. Am meg ha végképp nagyon unatkozol, akkor szóba lehet esetleg állni utastársakkal. :P

Nekem am nem volt semmi füldugulás-, vagy rosszullétszerű panaszom.

Azon, h szemkötőt is vigyen magával, kicsit röhögtem. :P :DD