Ti nem vágytok egy kis utazgatásra, elszakadásra?
21 éves vagyok, most fogok végezni az egyetemen, ami után nagyon jó lenne elkezdenem dolgozni. Ha nem sikerül a szakmámban, akkor bárhol máshol. Még nincs saját keresetem, de a lényeg, hogy remélhetőleg lesz nemsokára.
Jó családom van, szeretem őket, és a párommal is már régóta együtt vagyunk. Viszont néha úgy érzem, hogy kiszakadnék egy kicsit innen, és már csak a kaland kedvéért is meglátogatnék pár idegen országot. Eddig folyamatosan csak tanultam, tanultam, rendezett voltam. Úgy érzem, hogy még csak most kezdek élni, és szívesen kipróbálnám magamat egy ilyen helyzetben. Szívesen dolgoznék kint is valamit, nem feltétlen azért, hogy jól megszedjem magamat, hanem simán csak érdekelne. Szeretnék tapasztalatot, szeretnék új emberekkel ismerkedni, új kultúrákkal, egyfajta "megtisztulás" lenne. Viszont másfelől elég nagy butaságnak hangzik az egész, és luxusnak. A családom is hiányozna (oké, ez a legkisebb dolog), viszont ilyet elő se lehetne nekik adni. Nem azért, mert nem értenék meg, egyszerűen csak hülyén hangzana az egész szerintem. Van esetleg valakinek valami tapasztalata ezzel kapcsolatban? Nektek is vannak hasonló vágyaitok? Ki tudta megvalósítani?
Elnézést, ha rossz kategória, de végül is kötődik a családomhoz... :)
Vannak hasonló hullámaim és javarészt igyekszek is kielégíteni ezeket. Egy témában gondolkodok máshogy, mint te. Szerintem addig kell kiélnünk magunkat, ameddig lehet, hiszen egy munkahelyen sem nézik jó szemmel, hogy gondolsz egyet és lelépsz néhány hétre.
Utazgatni szeretek, de erre pénzem a legkevesebb. Lehetőségként viszont itt van az au pairkedés, aminek köszönhetően másfél hónapot töltöttem olyan helyen, ahova soha nem juthattam volna csak úgy el ennyi időre, illetve önkéntes táborok/építőtáborok. Ezek 2 hetesek és csak az útiköltséget kell állni, illetve egy fix éves tagdíjat a közvetítő szervezetnek, ami "húzósabb", de még mindig olcsóbb így, mintha neked kellene állnod a teljes ellátásodat. Nekem ezek nagyon bejöttek és most az utóbbi években ezek sajnos kimaradtak, de idén nyárra tervezek hasonlót ismét.
Hű, nagyon szépen köszönöm a válaszokat, rengeteg minden jót írtatok! :) Egyrészt pont azért merült fel bennem ez pont most, mert tudom, hogy amint elkezdek dolgozni, természetesen le kell adnom egy bizonyos összeget, viszont a másik részét meg már egy új életre kell elkezdenem gyűjteni... méghozzá a párommal, hogy egyáltalán majd ki tudjunk venni egy olcsó albérletet. Olyan kilátástalannak érzem sokszor a helyzetet, ha értitek, mire gondolok. Olyan gyorsan szalad az idő, én meg eddig csak tanultam, hajtottam, viszont semmi pénzem, semmi biztos pont. El fogok kezdeni dolgozni (ha sikerül...), elindul a mókuskerék, és ki tudja, lehet, hogy épp majd csak megélni tudunk egyik napról a másikra. Úgy érzem, ha most nem "élem ki" magamat mondjuk a nyáron, akkor sosem lesz több alkalmam. Annyira vágyok arra, hogy "több lehessek", hogy megtapasztaljak valamit egyedül.
Az au pairkedés nagyon jó ötlet, sőt, még egy önkéntes táborban is benne lennék. Utána fogok nézni ezeknek, köszönöm szépen. :)
Néha én is csak felpattannék a képzeletbeli motoromra, és elindulnék egy kicsit, hogy kitisztuljon a fejem. Biztos nagyon jó élményeket szereztél. Pont ez az, hogy én is akarok egy olyan fajta tudást, ami más, mint amit a suliban szereztem.
És nem akarom túlspilázni, de mint írtam, tartok a mókuskeréktől, és attól, hogy nem lesz ezekre lehetségünk. Ezért kérdeztem, hogy mik a tapasztalatok. Olyan fiatalnak és butának érzem magamat néha, nem vagyok tisztában rengeteg mindennel.
En egyetem utan nem kaptam melot es kijottem egy evre londonba. Konyhan dolgozok, jo moka. Lazazas, meg anyagilag is szepen megszedem magam.
Ismertem egy lanyt, neked is ezt kene ccsinalni. O minden nyaron kiment hawaiira szallodaba pincernonek. Ott laksz a szallodaban, a szabadidodet eltoltheted a parton, a 2 honap alatt osszegyujtott penzt aztan elutazgatta a kovi honapban.
Szerintem most meg meg tudod csinalni amig el nem kezdesz dolgozni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!