Budapest felett miért szállnak ilyen alacsonyan a repülőgépek?
És rettenetesen hangosak, esténként a tv-t nem hallani tőlük. Volt olyan, hogy este 10 és 11 között nyáron, 10 gép jött el felettünk, azaz 6 percenként egy. XIII. kerületben lakom, elég messze a reptér innen.
Amikor repülővel jöttem hazafelé, én is tapasztaltam, hogy annyira alacsonyan jöttünk, hogy szabad szemmel látni a hidakat, a Hősök terét, Stadiont.
Más városban, ahol szintén nem sok kilométerre van a reptér nincs ilyen zaj.
De igen is van nem is kicsi.
A repülök a reptér elérése elött 30 perccel már süjednek.
Ès hogy letudjon szállni már nagyon alacsonyan kell lenni.
Èn frankfurtól 40 km-re lakom, a reptér kb 25-30 km. Mi tavaly költöztünk itt körzeten belül, de már tudtuk, hogy melyik részekre ne menjünk a krönyékünkön, mert 5 percenként megy el egy gép a fejünk fölött. Vannak légifolyosók és ha ez felett laktok, akkor nincs szerencsétek.
Nem rég voltam Vecsésen a barátnömnél 2 napot. Kint ültünk a kertben és egyetlen egy repcsi sem szállt el felettünk, egyáltalán nem hallani a repülöket, vagy bármi légi zajt. Pedig aztán vecsés nagyon közel van, de kiesnek a légifolyósóból.
Itt frankfurt alatt az a baj, hogy egy mega nagy reptér és szerintem nincs olyan rész amerre ne repülnének gépek.
Ha le akar szállni, előtte le kell ereszkednie, nem gondolod?
Ha 13-as irányból jön, pont Pest felett repülnek, a XIII. kerületnél kb. 800 méteres tengerszint feletti magasságban repül.
baromi jókat írtok :)
Azt sem szabad elfelejteni, hogy süllyedéskor már a hajtóművek kis teljesítményen üzemelnek, míg felszálláskor 100%-on. Ha pont arra mennek és felszállnak, akkor lehet zaj bőven, és igen, légvonalban pont pályairányban vagy...
Ha 13-as pályairányon szállnak le, akkor mindig abból az irányból érkeznek. Felszállást követően azonban (310-es pályairányban) elkerülik a XII kerületet, amennyiben (szerintem kb) 1500 láb magasságban már fordulót vesznek kilépőpontok felé.
Egy ATPL pilóta meg tudná mondani, és PPL ként ezekre tippelek
Engem is rettentően zavar.
13 ker légvonalban 18 vagy 15 km-re van a futópálya végpontjától. Attól függ, hogy melyiket használják a kettő közül.
Leginkább a leszálló gépek zavarnak és szerintem egyik másik gép bőven 1000m alatt repül.
A felszálló gépeknél megnövelték a minimum emelkedési szöget 5,5%-ra.
A leszálló gépeknél nem tudjátok, hogy van e ilyen kötelező előírás?
Illetve hogy egyáltalán ellenőrzi valaki a repülőgép társaságokat, és bírságolja őket valaki?
Na akkor sorjában:
1. A leszálló gépek a földhöz képest 3 fokos pályán (siklópálya) közelítik meg a repteret, és ennek repülésbiztonsági okai vannak. Az ennél meredekebb szögű megközelítés kockázatosabb lenne, és nem csak a lenti lakosokk nyugalma kerülne veszélybe.
2. A felszálló gépek ugyan nagyobb zajjal járnak, de nagyságrendekkel magasabban is repülnek, így emiatt általában
a leszálló gépek valóban hangosabbak szoktak lenni.
3. A repülőgép társaság az a légitársaság névre hallgat, és nincs beleszólása abba, hogy az útvonalat hogyan, milyen magasságokon, irányokból, milyen földi adók érintésével, fordulópontokkal stb. repülik le, sőt, a pilótáknak se sok. Ezekről a légi irányítás dönt. Egyébként a légitársásagoknak az üzemanyagfogyasztás miatt nem érdekük laposabban, a sűrűbb légrétegekben több időt eltöltve megközelíteni.
4. Ferihegyen amúgy a 31-es pályairány, azaz a BP felé felszállás 9-szer gyakoribb, mint a hangosabb BP felől leszállás, ami 13-as pályairánynál a bevett eljárás. Ennek az uralkodó ény-i szél az oka.
5. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság az NKH Légügyi Hivatala.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!