Más hogy tud szorongás nélkül több százezer forintot is kiadni utazásra?
Van aki egyszerre milliós összeget is elkölt! Ezek az emberek ennyire jól élnek, vagy egyszerűen úgy élik az életüket, hogy ez a kis kiadás nem okoz gondot?
Én mikor egyszer voltam egy nagyobb úton, majd úgy alakult, hogy elmentünk plusszba Hawaii-ra is, akkor hónapokon keresztül nem azon gondolkoztam, hogy de jó, hogy voltam Hawaii-on, hanem azon, hogy ezt a pénzt mikor tudom visszaszerezni. Azóta nem is merek nagyobb útra menni, ha szállás kell, diákszállóva megyek, bár az utóbbi egy évben nem utaztam sehova, még mindig sokkol ez. 300 ezer forintos repjegymódoaítás.
Igen, az a kérdés, hogy mit csinálnál belőle, ha "visszaszereznéd".
Én el se nagyon tudom képzelni, hogy jobb célra költsem a pénzt, mint élményekre, mondjuk van saját lakásom, és a kisfiamnak mindent meg tudok venni, ami szükséges (vagy amit csak úgy szeretnék).
De nem vagyok ruhamániás, nem járok fodrászhoz/körmöshöz/pilláshoz, autóm nincs, mert utálok vezetni, telefonból jó a középkategóriás, stb., nekem csak az utazás szerepel a nagyobb kiadásaim között.
Nyilván ott is van lélektani határom, de nem konkrét összeg, hanem úticéltől függ (pl. Görögországért nem fizetnék sokat, azt low-budget út keretében ejteném meg, de mondjuk Mexikó szinte bármennyit megért stb.).
És még sosem bántam meg, de komolyan, fel sem merült bennem ilyen (még ha nem is minden hely váltotta be 100%-osan a hozzá fűzött reményeket, akkor is max. azt éreztem, hogy na ezt is próbáltam, leközelebb másfelé megyek 🙂)
Én azt döntöttem el, igazán nem is hezitálva, hogy elmenjünk ketten Mexicóba majd 3 hétre utazási irodával (leszervezhetetlen lett volna programokkal mindennel 10 szállás, 2000km utazás a Yucatan félszigeten, vissza repülővel Mexico városba) vagy lecseréljem az autót.
Nem cseréltem, ma sem gondolkoznék ilyen döntésen.
És nem kellett semmit visszaszerezni, ha így gondoltam volna, nem is megyek el, és nem volt kis kiadás.
Tudtam, életemben csak egyszer jutok el Amerikába.
Ha mar ugy dontottem, hogy utazok, akkor nem csinalok belole problemat, hogy ott penzt koltok.
A Niagara vizeses kanadai oldalan jartunk, es meglattuk, hogy lehet helikopterrel korbenezni. nemvolt betervezve, nem volt is olcso, de egy pillanatig sem bantam, hogy koltottem ra.
Ugy, hogy tudom az a penz jelen korulmenyek kozott nem szukseges az elet egyeb aspektusara. Amennyiben masra kellene, amit aktualisan fontosabbnak tartunk a kirandulasnal, akkor nincs kirandulas.
Amugy valaki emlitette a helikoptert. Azt hiszem eddigi kirandulasaink legnagyobb kolsege volt egy helikopter korut, de eszmeletlen elmenynek maradt meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!