Programszervező átvert. Utólag tudtuk meg, mit lehet tenni?
Külföldi nyaralásról van szó, mi speciél pont emiatt a fakultáció miatt mentünk ebbe az országba. Befìzettük, elindult a busz, ekkor szólnak, hogy nem oda megyünk mert azt lezárták jelenleg de ne aggódjunk mert sokkal szebb ahová megyünk helyette. Ezért mindenki kussolt, mert ha egyszer lezárták, tenni nem lehet ellene, és ha szebb helyre megyünk, akkor meg minek problémázni. A buszon valaki tudta, hogy programváltozás van, mi speciel nem.
Hazafelé repülőn a mellénk kerülő család mesélte, hogy márpedig ők voltak ott, csak nem a magyar idegenvezetők szervezésével, és még képeket is mutatott. Hát, százszor szebb mint ahová minket elcsaltak. Egyiptomiakról van szó.
Egyiptom nem minden része tartozik a biztonságos besorolás alá. Gondolom nem azért nem vittek el titeket oda hogy kiszúrjanak veletek vagy megfosszanak egy élménytől, hanem mert az utazást szervező cég így találta biztonságosnak a dolgot. Az, hogy a másik pár önálló szervezésbe kezdett, ezáltal a saját életüket tették kockára, az az ő bajuk. Ezt a szervező cég nem teheti meg, mert ha esetleg baj történne, akkor őket tennék felelőssé, a kártérítési perekről és az azzal járó rossz megítélésről már ne is tegyünk említést.
Ha gondolod tegyél panaszt az irodában, de szerintem felesleges.
1. Az iroda nem vert át, mert elinduláskor közölték veletek a programváltozást!
2. Ráutaló magatartással tudomásul vettétek.
3. Ha valaha már utaztál volna, akkor tudhatnád, hogy rengeteg előre nem látható dologhoz kell rugalmasan alkalmazkodni.
4. Örülj, hogy épségben hazahozott az iroda.
Problémád van. Mit lehet tenni? Reklamálsz. Elmondod nekik, hogy ti pont emiatt mentetek velük és nem azt kaptátok, amit akartatok. Ők meg erre vagy reagálnak valamit, vagy nem. Az pedig nektek vagy megfelel, vagy nem. Mondjuk mindig jobb ott a helyszínen reklamálni és nem utólag, mikor már hazajöttél.
Ha ott reklamáltatok volna, lehet, hogy titeket is elvittek volna mégis. Vagy elmagyarázták volna, hogy miért nem visznek és akkor megnyugodtatok volna. Ha meg nem fogadjátok el, akkor nektek is lett volna esetleg lehetőségetek magatoknak, vagy a másik utassal együtt elmenni. Utólag erre már egyikre sincs lehetőség.
Ha meg tudjátok őket hatni, akkor esetleg adnak valami kártérítést, vagy kaptok tőlük egy kis kedvezményt egy következő látogatásból. Sokkal többet így utólag nem tudnak vele kezdeni, hogy akkor nem jeleztétek, hogy nektek ez fontos, csak utólag reklamáltok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!