Nyeremény utazás- lehet hogy bukjuk?
Figyelt kérdés
Lehet, hogy nem a legjobb kategóriába raktam ezt a kérdést, de nem tudom hova illene. Történet a következő: egy csokoládés nyereményjátékon kisorsolták a fődíjat, ami egy 7 napos repülős utazás. Értesítettek 2 hete, hogy én nyertem, aminek borzasztóan örültem is. Abban maradtunk hogy majd aki az utazást szervezi, az küldi nekünk a részleteket. Eltelt azóta ugye 2hét, és semmi....már jeleztem is, de a szervező továbbra sem keresett meg. Azidő pedig csak telik és február elsején lenne az indulás. Egyrészt anyagilag is 1 hét utazással nem kis dolog kalkulálni, mert ellátás az nincs benne, plusz intézném a szabadságomat is, de addig nem vehetem ki amíg nem értesítenek a részletekről. Mit lehet ilyenkor tenni? Legszívesebben már el se utaznék, hiszen nagyon közel van az indulás időpontja és nem biztos hogy el tudom intézni hogy elmehessek, a munkahelyem azért nem fogom kockáztatni ez miatt. Így viszont kissé átverve is érzem magam, hiszen egy ekkora cég egy ekkora fődíjat ha kisorsol, hogy vehetik ilyen félvállról az egészet? Persze, gondolom ha a megfelelő kommunikációjuk miatt nem lesz az egészből smemi, akkor ne is várjak kárpótlást majd?! Volt már valaki hasonló helyzetben? Mit tanácsolnátok? Mennyi szerintetek az a maximum határidő, ameddig várjak még a válaszukra? Már így is azt gondolom, hogy későn értesítettek eleve a nyereményről, nem még a szervező "nemtörődömsége".2020. jan. 15. 13:30
11/18 anonim válasza:
Szerintem ez kamu, simán átverés.
Ha nem értesítenek, és kimaradsz vagy lemaradsz akkor azért kárpótlás jár.
De én elolvasnám mik a feltételek még egyszer.
Ha mégis megtörténik hogy nem mehetsz az ő hibájukból akkor simán nyilvánosság elé vinném az ügyet.
Itt semmit nem veszíthetsz. Mert nyertél.
Viszont én erősen kamuszagot érzek a háttérben.
12/18 A kérdező kommentje:
Nem akarom nevén nevezni a márkát, pláne reklámozni, de elég nagy név, külföldön is (szerintem) és itthon is. Így ebből kiindulva nem gondolnám, hogy kamu a részükről. Én inkább az utazás szervezőt vagy azt a csapatot tartom problémásnak..náluk csúszott el igazán ez az egész eddig.
2020. jan. 15. 16:13
13/18 anonim válasza:
Szerintem tök mindegy ki miatt csúszott el. A cég felelős érte.
Nem a szervező. Szerintem annyira ne idegeskedj miatta.
Ha ez miatt hátrány ér akkor vidd nyilvánosság elé.
Sokkal többet nem tehetsz.
14/18 A kérdező kommentje:
Igen, igaz, végülis ők bízták meg a feladattal.
2020. jan. 15. 16:20
15/18 anonim válasza:
Mi lett végül a nyereményúttal? Elutaztatok?
16/18 A kérdező kommentje:
Sikerült megegyezni, így a szüleim utaztak el. Sajnos mi a munkahely miatt nem tudtuk volna megoldani már, de nagyon rendes volt tőlük, hogy végül rugalmasan kezelték a dolgot.
2020. febr. 10. 21:00
17/18 anonim válasza:
15. vok: ha így, úgy, de azért sikerült az út. De mennyivel egyszerűbb lett volna, ha igyekeznek... Sose értem az ilyet, ez is egyfajta ígéret.
18/18 A kérdező kommentje:
Kicsit izgultam, hogy nehogy még problémák legyenek az utazás előtt...de szerencsére rendben ment minden. Persze sajnálom, hogy mi nem mentünk el, de számomra nagy öröm hogy Őket el tudtam küldeni egy ilyen kalandra. :) Viszont nem tudok eltekinteni attól, hogy elég gáz volt a szervezése a játéknak és a sorsolásnak.
2020. febr. 12. 19:40
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!