Ha zsidónak vallom magamat, és ismerem a zsidó kultúrát, de nem zsidónak születtem, akkor is a Hazatérési Törvénye alapján gyorsítottam kapom meg az állampolgárságot?
Akkor tévesen írtam. Valóban!
Üdv!
Izraelben kicsit kacifántos a helyzet. Ugye elvileg szekuláris állam, viszont van néhány területe az életnek, amit a rabbinátus intéz. Ezek közé tartozik a betérés is. Az izraeli rabbinátus kizárólag az ortodox betérést fogadja el, vagyis vallási szempontból csak az ortodox zsidó a "legitim zsidó". A bevándorlás viszont már szekuláris kérdés, így a bevándorlási törvény már másképp viszonyul ahhoz, h ki zsidó, és ki nem. Az élhet a könnyített bevándorlással (alijázással), akinek legalább 1 nagyszülője zsidó (és önként nem tért át más vallásra), vagy betért (mindegy milyen felekezetbe), vagy családegyesítés címen zsidó házas/bejegyzett élettárs révén.
Ez a gyakorlatban okozhat olyan kacifántos helyzetet, h Izrael állam szerint zsidó vagy, és mint ilyen simán be tudsz vándorolni, a rabbinátus viszont nem fogad el annak. Ebből a későbbiekben lehetnek gondok, házasságkötés, gyerekvállalás vagy haláleset idején, mert ez az a 3 terület, amit szintén a rabbinátus intéz, de azért itt is vannak kiskapuk (mint mondtam, Izrael alapvetően szekuláris állam).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!