Ez jogosan esik rosszul?
Sziasztok,
Félre ne értsetek, nem akarok nyavalyogni, és azt sem, hogy körülöttem forogjon a világ.
Ma van a születésnapom. Ez alapból is kicsit rossz érzéseket hoz fel bennem, mivel korábban soha nem volt rendes születésnapom, mikor a szüleimmel éltem. Állandóan vita volt, és az egész “essünk már túl rajta” hangulatú volt. Ott is inkább én készültem mindenkinek. Egész este lufit fújkodtam, díszeket vettem, tortát sütöttem, stb.
Jelenleg a barátommal élek. Az ő szülinapja ősszel lesz, így még azt nem volt alkalmunk együtt ünnepelni, de már előre kitaláltam, honnan rendelek majd neki tortát, illetve aznapra biztosan kiveszek majd szabadságot is szerintem, ha megoldható lesz. Az én szülinapom az első így, amit együtt ünneplünk.
Viszont én kicsit jelentéktelennek érzem magam. Nem akarok ajándékokat, az is jól esett hogy felköszöntött, viszont az kicsit furcsa érzés, hogy az előző barátnőjének tortát csináltatott mindig, én pedig nem kaptam, és nem is fogok. Persze nem mondom neki, mert a kényszer dolgokat nem kedvelem, és nem akarom, hogy körbe legyek ugrálva, de jól esett volna, ha ez a nap kicsit más, mint a többi.
Ti mit gondoltok? én fújom fel? Vagy a féltékenység beszél belőlem?
20L
Boldog születésnapot kérdező!
Nekem is rosszul esne, ha a párom az exeinek vett volna tortát, nekem meg nem.
Mi már régóta együtt vagyunk, sok szülinapon túl, de az enyémen sosem lett volna torta, ha én nem csinálok, vagy szólok, hogy vegyünk már. Sokszor még itthon sem volt, pedig hétvégére esett, de a munka fontosabb...
"Persze nem mondom neki"
Miért?
A kommunikáció, az érzések és szükségletek kifejezése énközléssel nagyon fontos bármilyen emberi kapcsolatban.
Ennek ellenére szinte senki nem alkalmazza.
#2
rosszul érezném magam, hogy azért vagyok megünnepelve, mert “kierőszakoltam”.. ha az előző barátnőjének sem kellett kérnie, akkor hadd ne kelljen nekem sem:/
Én azért megkérdezném tőle, hogy ha az ex kapott, akkor én miért nem.
Ha már volt akkora bunkó, hogy közölte veled, hogy az ex kapott.
Hát pedig máshogy nem fog menni, mint kommunikációval - igaza van az egyik korábbi válaszolónak.
Nem számonkérő hangnemben kell ezt közölni, de nyugodtan, nem megsértődve nyugodtan el lehet mondani hogy örültél volna egy kis tortázásnak, mert jól esne egy kis sütemény és javasold, hogy menjetek el együtt egy cukrászdába megenni egy sütit, ünneplésképpen. Ha ezt teszed, legközelebb tudni fogja és talán eszébe jut tortát rendelni. Ennyi, ne kombináld túl a dolgot.
#6
Nemrég múltunk 8 hónaposak, de együtt lakunk 5 hónapja, és mindkettőnk részéről elég komoly:/
19 évesen 3 hónap ismeretség után összeköltöztél valakivel?? Azért az elég merész.
Ettől függetlenül: az lenne a pasidtól a minimum, hogy legalább egy ilyen kerek születésnapot ünnepeljen meg méltó módon. Ha tényleg nem teszi (este sem), az jogosan esik rosszul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!