Elmenjek a buliba?
Figyelt kérdés
Valószínű rossz helyre tettem...na majd kiderül. Szval adott a szilveszter ugye. És volt egy lány, akivel tavasszal megismerkedtem,először mint haver, aztán nyáron már barátok lettünk... Nyár végére belém szeretett, majd én is belé. 15 évesek vagyunk, mindketten 9.esek. majd októberben összevesztünk...(nem jöttünk össze még) utána erősködtem, hogy találkozzunk. (addig egyébként az összes találkozót ő kérdezte meg, ha társaságban mentünk, ha csak kettesben hívott el, de a lényeg, hogy mindig ő kérdezte meg, lány létére..) találkoztunk.. aztán még jobban megbántottam. Mar pityergett előttem, majd utana sírt amikor elszaladt...persze azt várta, hogy utána megyek, de egy igazi pºcs voltam.. nagyon sajnálom azt..még úgy mindent. Még volt az eselyem, hogy javítsak, de akkor is elszúrtam...utána már nem nagyon akart beszélni..pedig szeretett még akkor.. teltek a hetek, valahogy váltottunk pár szót, és megmondta, hogy megint visszarántottam.. hogy nem akar beszélni, ki akar zárni az életemből... Ne rantsam vissza. Azelőtt is azt mondta, hogy szeret, de épp ez az..nem akar szerezni... Magával akar foglalkozni most az egyszer... December lett. (a legjobb barátnőjével is összeveszett, régi osztálytársak voltak, de együtt mentek meg nyaralni külföldre is) Szval megváltozott.. engem, és őt is kitaszított... De én még szeretem... Most ugye jön a szilveszter. Nem próbálkozom be nála, mert úgy se akarná beszélni... de mondta az egyik régi osztalytarsa, szinten lány,hogy jöjjek el hozzájuk, ha gondolom.. de nagyon ott senkit nem fogok ismerni? csak őt. Ti így is elmennétek. Hívtak meg, de oda meg főleg nem akarok menni, mert aki hívott,többet akar tőlem, én meg már így is vakarhatom el magamról.. mi van ha a lány is ott lesz? akkor is jó ötlet elmenni? Nincs sok idő, de megholnap dönthetnek...szerintetek mi legyen ennek tudatában? Ti mit tennétek? A lánynak az osztálytársa, aki szintén lány és most elhívott nem szerelmes belém valószínűleg..még én se szeretnék most tőle semmit, meg a lányon kívül igazából senkitől sem semmit.. szval, ti elmennétek a és b opcióban is?#fiú #ismerkedés #lány #szerelem #probléma #veszekedés #barátság #csalódás #reménység #tini párkapcsolat
2017. dec. 30. 20:40
1/1 anonim válasza:
Szia:) En elmennek a helyedben. Egy probat meger,hatha sikerul. A lánynak aki meg rad van cuppanva,mond meg neki hogy nem szeretnel tole semmit:)
15L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!