Jó ha azt mondjuk, hogy a Jézuska hozza az ajándékot?

Legyetek természetesek. A mesterkéltség a legrosszabb. A karácsony eredetileg keresztény ünnep, egy boldog várakozás előzi meg, és határtalan öröm a kis Jézus érkezése.

De az idők múltával családi ünnepé alakult, főleg itt keleten, ahol évtizedekig csak megtűrt valami volt.

Karácsonykor a megváltó érkezése feletti örömök kifejezéseként adtak ajándékot egymásnak a felnőttek.

A világiasodott változat lett egy hű de szeretjük egymást, és hűm, mit kétszer drágábbat tudunk venni, mint a szomszéd.

Egyik változatban sem Jézus(ka) az ajándékozó, bár sokan ezt hiszik.

Én 64 éves vagyok. Életem fele a szocializmusban telt el.

Nálunk azért volt szép karácsony, szerény ajándékok is, de szívből jövő. Nekem is azt mondták a szüleim, hogy a Jézuska hozza.

De nem éreztem semmi törést, amikor kiderült, tőlük kaptam. Csalódottság nem volt bennem, és hazugnak sem gondoltam őket emiatt.

Tegyetek úgy, ahogyan őszintén tenni tudjátok. De azért a mese is megmaradjon. A meghittség, az összetartozás, az egymásra figyelés a legnagyobb ajándék.

Nem! Mert az egy hazugság!

Egyébként pedig ha belegondolsz akkor elvileg Jézus születésnapja van karácsonykor! Tehát az ünnepeltnek kellene ajándékot kapnia.

Ugyan már, ne csináljatok belőle ekkora problémát. (Jó, mondjuk Radics Peti alapján, azért huszonévesen nem árt, ha tudja a gyerek, hogy működnek ezek a dolgok...)

Igazság szerint egyik megoldás sem teljesen jó, mert ha tudja az igazságot, akkor őt zavarják össze az óvodában, hogy ő az egyetlen "buta", aki nem tudja, hogy a Mikulás vagy a Jézuska hozza az ajándékot.

Ha meg felvilágosítja a többieket, akkor mások szülei lesznek kiakadva, hogy de náluk hagyomány, és a gyerekkor része, meg hagyják, hogy a gyerek megélhesse a "varázslatot" stb.

Most komolyan, kinek lett ebből traumája, hogy gyerek fejjel megtudta, hogy Mikulás nincs? Vagy nem a Jézuska hozza az ajándékot?

Nálunk az összes gyerek magától jött rá (húgomék komplett nyomozást levezettek, telefont bekapcsolt kamerával eldugva, hogy legyen bizonyítékuk - apánk ellen).

Unokahúgom is hamar rájött, leültünk beszélgetni, hogy igen, valamikor volt egy püspök, aki a gyerekeknek ajándékot vitt, és az ő emlékére a szülők ajándékot adnak a gyerekeknek. Idővel kidolgozta az elméletét arra, hogy tulajdonképpen ez egy tök jó alkalom, hogy a barátainak többször adhasson ajándékot (aminek eredményeképpen tegnap fél tízkor még borítékot hajtogattunk, mert persze tegnap kezdett bele), de kész lettünk. Nem sieti el a dolgokat, de szerintem így is cuki :)

Én egy pillanatig sem bántam meg, hogy azt mondták, a Jézuska hozza az ajándékot, szívesen emlékszem vissza az örömteli várakozásra, a levél írására a Jézuskának stb. Mikor megtudtam, hogy igazából nem ő hozza az ajándékokat, akkor persze csalódott voltam először, de aztán meg annak örültem, hogy egyáltalán átélhettem az élményt, mostantól pedig én is részt veszek majd az ajándékvásárlásban. :)

A barátom mindig is tudta, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékokat, de nekem azt mondta, sajnálja, hogy ő soha nem hihetett ebben a mesében, meg, hogy ő volt az egyetlen az ovis csoportban, aki tudott az “igazságról”. Így amíg mindenki más Jézuskáról meg Mikulásról beszélt, ő nem is nagyon tudott hozzászólni, és ez neki rossz emlékként maradt meg.

6-oshoz hasonlóan éltem meg én is, és jó volt így, ahogy volt.

Hatéves koromig hittem benne, utána sem "felvilágosítás" volt, hanem pl. akkor már a karácsonyfát apu állította be, együtt díszítettük, és csak az ajándékokat hozta a Jézuska (mármint szüleim becsempészték a fa alá, amíg fürödtem pl.) Következő évben már az ajándékokat is tőlük kaptam. De valahogy szép volt így, ahogy volt. Szintén nem éreztem lelki törést, mert a misztikumot felváltotta az együtt készülődés, a karácsonyfa együtt díszítésének az öröme, az ajándékvásárlás, csomagolás, stb.

Engem őszintén nem nagyon traumatizált a dolog, amikor megtudtam. Nem is tudnám felidézni, mikor tudtam meg tulajdonképpen. Kisgyerekként szerintem mókás volt, hogy ott van az a kis misztikus vibe, a "karácsoyni csoda", de egy idősebb gyereknek meg már teljesen feldolgozható szerintem, hogy a karácsony lényege idővel azért átalakul az emberben. A család, a pihenés, az együtt töltött idő, egymás megajándékozása szinte ugyanolyan "varázslatos" és különleges, mint egy Jézuska (vagy kinél mi jön).

Úgy vagyok vele, hogy ha nem lett volna nekem sem beadva egy ilyen mese, hanem csak a szüleim ünnepélyesen átadják az ajándékokat, akkor sem történt volna igazából semmi, és teljesen egészséges felnőtté tudtam volna válni. Így, hogy volt ez a mese, ugyanez történt. Nem tudom, kell-e akkora jelentőséget tulajdonítani ennek a nagy "csalódásnak" ami a gyerekeket éri, amikor megtudják az igazat, szerintem annyira nem vészes. Vannak dolgok, amiket megtudni a felnőtté válás része, és kicsit lehet, hogy szomorú, de azért együtt lehet vele élni.