Más is van aki utálja ezt az ünnepet?
Eddig sem szerettem, ezentúl sem fogom, ma már reggel gyomorgyörccsel keltem fel, utálom mikor átjönnek az olyan rokonok akikkel kötelező jópofizni, de azonkivül az utcán nem köszön és lazán elmegy melletted (megtörtént eset, azóta megvallom őszintén hogy egy szót nem szólok hozzá, társaságát kerülöm). Azt meg hogy a nap végére olyan orrfacsarú illatom lesz, az a másik problémám.
De tekintsünk el ezek mellett : az előtte való napok se olyanok amilyeneknek kellene lenniük. Anyukám folyton idegeskedik, éjjel nappal főz, készül, és ideges. És ennek én meg apám issza meg a levét mert velünk a ronda.
Elegem van !
Ki utálja még rajtam kivül ezt az ünnepet? Ti miért nem szeretitek?
Hogyan éljük túl a mai napot?
Én a szokásokat utálom, hogy minden baromságot ünneplünk, aminek semmi értelme...
De jó pénzt fizetnek érte, hogy dolgozok ma is, úgyhogy ebből a szempontból most speciel szeretem :D
Bár az konkrétan az ünnepnapi munkát jelenti inkább :D ;)
De valahogy a Karácsonynak több értelmét látom. Persze az ajándékozástól eltekintve értem, mert akármennyire hiszed vagy nem, nem az ajándékozás az amiatt várom a Karácsonyt.
Fene tudja, hogy ezt én érzem vagy sem, de olyankor van valami boldogság a levegőben, olyan meghitt hangulat, nehéz leirni. De ez a hangulat olyan lelki békét csinál számomra, olyan jó érzés.
Egyet értek!
Engem is az zavar csak, hogy mindenhol azt látom és hallom, hogy "Mit vegyek?"
Ilyen ünnepekkor legszívesebben előtte 1 hónappal egy lakatlan szigetre költöznék és csak 1 héttel utána költöznék vissza!
Próbáltam megygőzni szüleimet hogy húzzunk el itthonról mint ahogy 3 éve csináltuk, de nem voltak vevők az ötletre.
Akkor pl anyukámat eléggé megdorgálta nagymamám, hogy mégis mit képzelt hogy csak úgy ni lelépett Húsvétkor itthonról...
Hááát...
Hálistennek már a nagyja jött...:)
Innen már ez a nap is kibirható :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!