Ha mind Isten gyermekei vagyunk, akkor a gyereknap nemzeti ünnep?
Ezt nem én írtam, csak bemásoltam:
Ünnepek, melyeket Isten rendelt a népnek:
Ennek a témának több része is van, mivel nem egy ünnepről van szó.
Isten által rendelt ünnepek egyetlen fejezetben van összefoglalva. IIIMózes 23-ban.
Három ünnepcsoport szerepel itt. A szombat, azaz a sabbat, tehát a nyugalom napja, a tavaszi ünnepkör, illetve az őszi ünnepkör.
Tavaszi ünnepkör, azaz rosszul elnevezve a "húsvét":
Sokaknak nem teljesen világos, hogy hogyan jön a húsvét, a pászka vacsora, a kovásztalan kenyerek ünnepe, a nyuszika, a tojás össze.
Isten rendelt ünnepei között a tavaszi ünnepkör a következő ünnepekből áll:
pászka, kovásztalan kenyerek napjai, zsenge kéve meglóbálása, illetve a Sávout, azaz a pünkösd.
A pászka az Egyiptomból, a szolgaság házából való menekülésre emlékeztette a népet. Ez egy vacsora volt, amire a bárányt az első hónap 10-én kellett kiválasztani. Egy ép, egészséges, egy esztendős bárányt, azaz élete teljében lévőt kellett ehhez elkülöníteni. 14-én kellett a bárányt leölni, és aznap este elfogyasztani minden részét. Ha sok volt, át kellett hívni a szomszédot is, és ami megmaradt, azt el kellett égetni. Ez volt a pászkavacsora.
Isten ünnepei tökéletesek. Arra is, hogy múltban lévő dologra emlékeztessenek, illetve kivetítsenek jövendő dolgokat is.
Krisztus az első hónap 10-én vonult be Jeruzsálembe szamárháton. Ezt könnyűszerrel kiszámolható Márk evangéliumából. Ekkor lett kiválasztva a bárány. 14-én délután halt meg Jézus, mikor a pászkabárányt leölték. Ahogy a pászkabárány minden el nem fogyasztott részét meg kellett égetni, hogy egyetlen része se lásson rothadást, így Jézus sem látott rothadást (Zsolt 16,10). Három nap és három éjjel volt a sírban, majd mint első zsenge feltámadott, amiképpen kellett meglóbálni az első zsenge kévét. Aznap, mikor a nép a Sávout-ot, azaz a pünkösdöt ünnepelte, szállt a lélek a tanítványokra.
Húsvétkor eképpen emlékeznek a mai keresztények Krisztus feltámadására. Sajnos ezekkel a hagyományokkal, mint a húsvéti nyuszika, tojás, sonka, tehát a termékenységet szimbolizáló dolgokkal teljesen semmissé tették Isten rendtartását. Aki jártas az ószövetségi történetekben, az tudja, hogy Isten véleménye szerint a pogány szokások igen gyűlöletes dolgok. Jézus is szót emelt az ellen, ha emberi hagyományok semmissé tesznek Isten általi rendeléseket:
Mt 15,3 Ő pedig felelvén monda nékik: Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által?
Az, hogy melyik napra esett Jézus megfeszítése, arról a "Melyik nap feszítették meg Jézust" oldalon kitérek.
Őszi ünnepkör:
Kürtzengés ünnepe, engesztelési nap, sátoros ünnep.
Ahogy az első ünnepkör, a tavaszi Jézus urunk első eljövetelét vetítette ki, így az ettől időben eltérő ünnepkör az Ő második eljövetelét vetíti ki.
Ezt az ünnepkört a "keresztény világ" teljesen elfelejtette. Pedig az evangéliumokban ezen az ünnepen igen érdekes dolgokat is végzett Jézus. Erről János evangéliumának 7. fejezetében olvasni.
De mi lehet ez a három ünnepi kifejezés, hogy kürtzengés ünnepe, engesztelési nap, sátoros ünnep. Hogy jönnek ezek Jézus második eljöveteléhez?
Szeretnék válaszolni javarészt bibliai idézetekkel erre.
Kürtzengés ünnepe:
1Kor 15,52 Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
Jelenések könyve 8.fejezet
6. És a hét angyal, a kinél a hét trombita vala, készüle a trombitáláshoz.
7. Az első angyal azért trombitála...
Nagy engesztelési nap:
Ez volt az az ünnep, amikor Isten szigorúan sanyargatást ír elő. Ennek az ünnepnek meghatározott napja van. Ez az ünnepnap a hetedik hónap 9-e estétől 10-e estéig tart. Ez a nap a mi naptárunkban hozzávetőlegesen szeptember végére esik. Hogy mi lehet ez a nap arról lehet következtetni, mivel ezt a napot megelőzi a kürtzengés ünnepe, és követi a sátoros ünnep. Isten előtt egy lényeges meghatározott nap van, Krisztus második eljövetele. Ezen az ünnepen engedték a pusztába a kiválasztott bűnbakot. Reá tették az elmúlt év minden bűnét a népnek, és a pusztába engedték a pusztulásba.
Sátoros ünnep:
Jel 21,3 És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
Én a szüleim gyermeke vagyok. Amíg anyám élt, addig 50 évesen is kaptam tőle gyermeknapra csokit, vagy sütit, a vége felé egy kis konyakot is.
A fiaim most 37-38 évesek. Vittem nekik, a menyemnek és az unokámnak is csokit. Ennek semmi köze istenhez. Nemzetközi ünnep, 1920 óta. 65/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!