Nemsokára itt a halloween. Ti miféle programokat terveztek?
Beöltözős buliba megyünk. Más nem lesz.
Amúgymeg bírom a magyarországon nincs halloween mindenszentek van mániát, miközben nem is egy napon van a két ünnep. A 31.-ei bulit szépen kiheverem az 1. esti mécsesezésre.
Semmit, de attól még szeretem a halloweent.
A halloweeni foszforeszkálós díszek egész évben kint vannak, az első tök már ott díszlik az asztalon, de a töknek sok köze nincs a haloweenhez nálam, annak egyszerűen szezonja van s nincs nagy kézügyességem, így faragni sem szoktam (bár tavaly lyukakat fúrtam egybe fúróval, szerencsére azt nehéz elbénázni).
A halottak napja és a halloween az kettő, sőt három, mert a halloweennek van ez a beöltözős-bulis része és a halottas része, engem inkább a motívumok és a koponyák hatnak meg.
A halottak napjával egyáltalán nem interferál, temetőbe október végén megyek, most valószínűleg huszadikán. De mehetek bármikor, szerintem teljesen mindegy, szép tőlem, hogy elnézek oda évi egyszer, pedig az én hitvilágom szerint nem is kéne, a halottaknak tökmindegy s nekem sem kell. De családi hagyomány, úgyhogy leutazzuk azt a sokszáz km-t csórón is, szerencsére rokonlátogatással is össze tudjuk kötni. A csinos, hangulatos temetőket attól még szeretem, halottak napja körül pedig főleg szépek tudnak lenni. De egy csontváz vagy egy múmia jobban meghat (de azt pont nyáron szoktam látni, megfelelő kiállításon).
Úgyhogy program nincs, nem is tudom, mit tudnék csinálni, max. valami halloween motívumú ételt, de annyira azért nem megyek rá a dologra.
Az kicsit sem érdekel, melyik ünnep milyen országhoz, valláshoz tartozik, ha nekem tetszik. Bár nagyon szívesen tartanék régi magyar ünnepeket, de sajnos az erőszakos kereszténység elfedte őket :(
Lehet én vagyok elmaradott,vaskalapos,de soha nem fogom elfogadni azt hogy egy ilyen nap előző éjszakáján töklámpásokkal,beöltözős bulikat tartsanak,láttam ez alkalomból lerészegedett,zenét ordíttató fiatalokat.Az én szemszögemből ez tiszteletlenség,elfogadhatatlan.Szerintem senkit nem vontam kérdőre,csak a véleményem írtam le.
Ők bárhol is vannak,lehet nem figyelik éberen hogy vajon emlékszik-e még rájuk valaki,én ettől függetlenül míg élek őrzöm emléküket,folytatom ezen szokásomat,és remélhetőleg a jövőben sem fog senki megszólni azért ha egy csokor virágot viszek nagyanyám sírjára születése napján,még ha nem is figyel és nem tudja megköszönni.
Na megint kezdődik a harc a kommentelők között...
Egy időben még én is leírtam, hogy Halloween 10.31., mindenszentek 11.01., halottak napja 11.02. stb, de mostmár csak annyit írnék, hogy mindenki csinálja úgy, ahogy neki megfelel és ne másokkal foglalkozzon. Azért sem értem ezeket a nagy indulatokat mert a két csoport még csak nem is akadályozza egymást. Pl. sosem láttam halloween jelmezeseket csokit szórni a temetőben, és nem láttam senkit egy buli közepén gyertyával megemlékezni/gyászolni. Innentől kezdve szerintem nincs probléma.
Mi például minden évben megtartjuk a halloweent jó hangulatban szűk baráti társasággal, (beöltözünk, ha van kedvünk, tököt faragunk, társasozunk, beszélgetünk, dekorálunk, sütünk a témába illő süteményeket, iszogatunk stb) aztán 2 nappal később megyünk a férjemmel teljes komolysággal a temetőbe megemlékezni a halottainkról. Megfér egymás mellett a kettő, mégis valamiért azt érzem hogy egyesek szerint bohóckodni mennek akik 2 nappal előtte jól érezték magukat.
Egyébként nekem a mexikói halottak napja nagyon szimpatikus (ha esetleg láttátok a Coco című filmet vagy Az élet könyvét).
Ott sokkal természetesebben kezelik a halál témakörét, és sokkal közösségibb az élmény és talán hatékonyabban is ápolják az elődök emlékét.
"Mivel magyar vagyok"
Vicces az ilyen "én magyar vagyok" szöveg.
1. Mindenszentek napja nem egyenlő a halottak napjával (utóbbi konkrétan munkanap...)
2. Mindenszentek napja sem kollektív "magyar ünnep", hanem a katolikus keresztények ünnepe. Ha én nem vagyok hívő, nem vagyok megkeresztelve, akkor miben más ez nekem, mint a Halloween?
n is szeretem a halloweent. :)
Általában hozzá kapcsolódó filmet nézünk, kijön a család, és nálunk aludnak. :D
Szerintem tök jó hagyomány lehetne Magyarországon is: lehetne a gyerekeknek programokat kitalálni: alma pecázás, beöltözés, mint farsangkor (persze annak is van határa), vagy felnőtteknek borozás, sütés, sörpong, sétálás az erdőben délután, vagy séta egy nagy parkban. STB.
Igazából én szeretem ezt az ünnepet, és a kicsi családdal meg is tartjuk: mindenszentekkor elmegyünk a temetőkbe, 31-én pedig délutáni és esti programokat szervezni. Késő este lidérc történeteket mesélni stb.
Nekünk így telik ez a hosszú hétvége minden évben. De perszi ki mit szokott meg, és ki szeretné csinálni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!