Kaptatok karácsonyra nevetséges vagy sértő ajándékokat?
Én a sógornőmtől kaptam egy poshadt szagú harisnyát (szerintem 100%, hogy már agyonhasználta), meg egy mű kék rózsát, ami tiszta por volt. Miután elmentek, az egyik rokonom megemlítette, hogy ezt a kék rózsát már évek óta folyamatosan ott látta a szekrény tetején. :D
Mindegyik landolt a kukába. (sógornőm nem tudja)
Anyum tavaly az egyik munkatársától egy bögrét kapott, ami át volt kötve ilyen masnis szalaggal. A hapsi mondta, hogy ne vegye le róla, mert így szép. Anyum viszont később levette, és rá volt írva, hogy "Boldog születésnapot László!". :D Ezt a bögrét még a munkatárs kaphatta valakitől. Ja és el sem volt rendesen mosva, mert az alján voltak megszáradt kávés foltok.
Veletek előfordult ilyen? Vagy ismerősötökkel, rokonotokkal.
Hogyan reagáltatok? Visszaadtátok, vagy kidobtátok?
Sosem voltam nőcis, mint az egyik előző válaszoló, úgyhogy én is mindig ilyen cuccokat kaptam.
Lángvörös babydoll, csipkés zöld és rózsaszín bugyi, wok, szakácskönyv, sminkkészlet, habverő, szexi melltartó, stb.
Most már túl sok vagyok nekik, így szóba se állunk egymással. Legalább kevesebb a porfogó.
Általános iskolás koromban, karácsonyi húzáskor egy szegényebb lány húzott, ezzel nem is lett volna gond, de Nála is fellépett az a dolog, hogy ami otthon van, jó lesz majd nekem! Kaptam egy cápás könyvet, nem vagyok egy nagy tengerbiológus, nem szeretem a cápákat, stb, ráadásul az is bele volt írva, mivel Ők is úgy kapták ajandékba, hogy "Sok szeretettel keresztanyadéktól." És kaptam hozzá egy koszos bögrét (látom más is), ami csupa zsír volt, kakaó, sőt a szája már le volt repedezve.
Mostanság csak Anyum szokott ilyen szépségeket kapni a sógornőjétől: egy váza, ami konkrétan penészes, pillangós óra, aminek a nagymutatóját valószínűleg '56-ban lelőtték. :D
"pillangós óra, aminek a nagymutatóját valószínűleg '56-ban lelőtték. :D"
Akkor az mehet a múzeumba xDDDDD
Ez a Boldog születésnapot László, ez kész, percek óta ezen röhögök! :D
A nővérem kapott egyszer egy ilyen ajándékkosarat csoki stb. amiben aztán talált egy kártyát, hogy Köszönjük a doktor úr fáradozását! Nem tudom hány helyen járhatott a csomag, mert akitől kapta, az nem volt orvos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!