Átlapolhat egymással két feketelyuk eseményhorizontja anélkül, hogy egymásba olvadnának?
Képzeljük el, hogy van kettő feketelyukunk, amik egymással szemben haladnak nagyon nagy sebességgel úgy, hogy amikor egymás mellett elmennek, akkor csak az eseményhorizontjuk lapol át, tehát a szingularitásuk messzebb van, mint a másik feketelyuk eseményhorizontja.
Azaz, a szingularitásuk messzebb van egymástól, minthogy egymást a fénysebességnél nagyobb gravitációval vonznák, tehát véleményem szerint, előfordulhat, hogy nem olvadnak egybe, hanem távolodnak egymástól miután elhaladtak a másik mellett, míg akkor is, ha az eseményhorizontjuk összeért.
Ez elméletileg megállja a helyét? Ha nem miért nem?
A fekete lyukak az eddigi gyakorlati megfigyelések alapján többnyire (eddig mindig) forgó mozgást is végeznek.
A válasz nagymértékben függ a forgásirányoktól is. Ha a két "lyuké" ellentétes, valószínűsíthető az összeolvadás.
Ha azonos szerintem elképzelhetetlen lenne, hogy elkerülik egymást.
Ha feltételezem, hogy Hawking itt tévedett (és azt teszem), akkor természetesen figyelembe kellene vennem a két lyuktól egyenként származtatott "antigravitációs fátyolok" egymásra, illetve a "lyukakra" gyakorolt hatásait is.
De véleményem szerint ez a hatás is a "lyukak" egymástól való távolodása irányába hatna...
Egyszóval igen, szerintem elméletileg elképzelhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!