"Na, jönnek már a ateista-bulldogok.."
Na ez itt totál alaptalan megjegyzés volt.
Planck személyes véleménye egyébként nem tudományos bizonyíték semmire. Márpedig ez nem egy tudományos kijelentés volt, inkább metafizikai morfondírozás.
Egy teremtő lélek, értelem létezésére a bizonyítékok száma nulla. Mint ahogy a nem létezésére is.
Ezen nem változtat semmilyen idézet, semelyik oldal részére.
A kérdés eldöntetlen, vizsgálhatatlan.
A tudomány minden adott szintjén van még ismeretlen terület, Planck idején is volt. Emberi hajlam az ismeretlen, megmagyarázhatatlan terület mögé misztikumot látni, ez alól még tudósok sem feltétlenül mentesek.
A Planck idézetben említett ilyen ismeretlen terület azóta kis részében ismertebb lett és ott sem ül a teremtő.
Persze, kijjebb és kijjebb még mindig van sok hely, ahol ülhet.
És lehet, hogy ott is ül.
De erről ma semmit nem tudunk.
Addig meg vitának alapja nincs.
Patthelyzet.
Igen. Ezt mondta és mint nagy tudósnak igaza is van. Bohr is mondta, hogy a megfigyelés hatással van az anyagra. A 90-es években J.A.Wheeler kísérleteiből tudjuk, hogy maga a megfigyelés elég ahhoz hogy változás álljon be az anyag szerkezetében. Nem is a fizikai mérés, hanem pusztán a megfigyelés kell hozzá. Anyag nem is létezik valójában
Itt két irányba mehet tovább a gondolkodás. Tisztán spirituális világban élünk és az amit látunk csak egy hologramm vagy az univerzumunk egy szimuláció.
Engem csak az érdekel, hogy igaz e.
Ennyi.
Köszönöm a válaszokat!
"Engem csak az érdekel, hogy igaz e."
biztosan igaz. Plancknak volt ennél töményebben vallásos tartalmú megnyilatkozása is. Ezzel sincs baj, nem tudományos disszertációt épített rá.
De ennek megfelelően is kezelendő, ilyen kijelentéseknek semmiféle tudományos vagy érv értéke nincs.
Ha egy tudós azt mondja ami számodra szimpatikus, akkor azt mondod no a nagy ember i smegmondta. Ha a lelkivilőágodat megdönti, akkor azt mondod, túl vallásos nem hiteles a kijelentése. Nem képmutatás ez részedről?
Felfogod a kerrős mércét?
Egyébként valóban fizikai tény, hogy a tudat okozza a hullámfüggvény összeomlást. Mérés nélküli megfigyelés is elég hozzá
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!