Hogyan tudnám megszeretni a biológiát, az állatokat?
Kiskorodtól adottak voltak a körülményeid, azokból kaptál benyomásokat. Ez észrevétlenül irányított is.
Lehetséges, hogy az állatokat azért nem kedveled, mert édesapád foglalkozása révén többet kaptál belőlük, mint amit természetes érzéssel elfogadtál volna. Az ilyesmit rendkívül nehéz kideríteni, talán egy pszichiáter hosszabb idő alatt (csak feltehetően ezt nem fogja akarni). Az apró viszolygások a tanulás során is hatnak, ezért egyes dolgokat nem értesz. Ez halmozódik észrevétlenül, míg egyszer csak azt mondod: utálom ezt a tárgyat. Ez igaz, de pontosan úgy kell érteni, hogy azt utálod benne, hogy sok mindent nem értesz, amiben pedig nincs sikerélménye az embernek, kerüli.
Jól mondod, a fizikát és bármi mást úgy lehet megszeretni, ha beleássuk magunkat. Mert utána átlátjuk, ez örömérzés, tehát szívesen visszatérünk rá, azaz tovább tanuljuk. Egyre több siker, egyre jobban szeretjük, mellesleg értjük és használni tudjuk.
Egy kis gond azért akad. Mindenre egyszerűen nem jut annyi idő, amennyire szükségünk volna, tehát a lemaradás garantált. Másfelől szelektálunk, mégpedig aszerint, mire van motiváció (valami olyasmi, ami miatt sikerre számítunk, tehát csinálni fogjuk).
Nem kell mindent szeretni annyira, hogy alapos tudói legyünk. Ez a normális, mert mindenre úgyse leszünk képesek. Elég, ha fő vonalakban tájékozottak vagyunk, nem utáljuk, de nem is rajongunk érte. De kiválasztjuk azt a néhány dolgot, ami hasznos, amit szeretnénk az életben, és abba beleássuk magunkat, a többiről pedig átlagosan tájékozódunk. Ettől lehetünk boldogok, mert a végső cél mégiscsak ez.
Egy dolgot azért érdemes volna tisztázni. Milyen előzetes tudásod van (előzetes tanulmányok, miket olvastál korábban). Illetve van-e amivel esetleg foglalkozni szeretnél a biológián belül (etológia, evolúcióbiológia, molekuláris biológia, genetika, ökológia)?
Mindenesetre hogy ajánljak is valamit: Konrad Lorenztől a Salamon király gyűrűje nagyon olvasmányos és érdekes, ha még nem olvastad, szerintem biztos tetszeni fog.
Nem tudom, ilyesmire gondolsz-e, de ez pl. elég jó szövettani (plusz némi sejttan, egyéb) jegyzet:
Bocs, most nem egészen értem. Határozni akarsz állatokat, vagy a belső életműködésükre vagy kíváncsi, esetleg mindkettő?
Az életműködésekkel kapcsolatban az is kérdés, milyen állatok érdekelnek. Az emlősök anatómiája és élettana eléggé hasonló az emberéhez, így ezek megismeréséhez ember anatómia és élettan könyvek nagyrészt alkalmasak. Ilyenekből is van sokféle a kezdő ismeretterjesztőtől az orvosi élettan tankönyvekig. Ha távolabbi állatcsoportok érdekelnek, egyre kisebb a hasonlóság. Ezek megismerésére is vannak források, de nyilván kevesebb, mint ami az emberrel foglalkozik.
Mindkettő:D
Azért érdekes a dolog,mert azt veszem magamon észre,hogyha különböző állatokkal,illetve növényekkel találkozom meghatározni nem mindig tudom őket, ellenben tudom mi az a mitokondrium,mitózis stb. Persze az élettan meg az anatómia is érdekel,de szeretnék "meghatározós" műveltséget. Amúgy leginkább azok a területek érdekelnek biológián belül amik közel állnak az orvos illetve állatorvostudományhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!